A hit ereje reményt ad nekünk, hogy hamarosan újra együtt leszünk – fogalmazott szombaton a katolikus és protestáns híveknek szánt húsvéti, illetve az ortodoxoknak szánt virágvasárnapi üzenetében Klaus Iohannis államfő.

‘A római katolikus, református, unitárius és evangélikus hívőknek azt kívánom, hogy egészségben, lelki békében, reményben és egymás iránti gondoskodással ünnepeljék az Úr feltámadásának ünnepét. Még ha ezen a szent ünnepen távol is vagyunk szeretteinktől, hitünk ereje egyesít bennünket, és reményt ad arra, hogy hamarosan újra együtt leszünk’– mondta az államfő.
Ugyanabban az üzenetben az államfő úgy beszélt a virágvasárnapról, mint „az alázat és a szeretet ünnepéről”.
„Szeretném kifejezni a legmelegebb jókívánságaimat az ortodox, görögkatolikus, örmény és neoprotestáns felekezetek tagjainak, akik ezen a hétvégén ünneplik a virágvasárnapot – az alázat és a szeretet ünnepét” – mondta az elnök.
https://www.facebook.com/klausiohannis/videos/224937288570284/
Klaus Iohannis beszéde végén áldott húsvéti ünnepeket kívánt román, német és magyar nyelven.
Forrás: AGERPRES
