94 évesen elhunyt Sidney Poitier, az első fekete színész, aki Oscar-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában – írja az MTI. Az első afroamerikai hollywoodi sztár halálának hírét a Bahama-szigetek kormánya jelentette be.
„Egy ikont, egy hőst, egy mentort, egy harcost és egy nemzeti kincset veszítettünk el” – írta Facebook-oldalán Chester Cooper bahamai miniszterelnök-helyettes. A színész szülei a Bahamákon születtek, ő maga is a karibi szigetországban nőtt fel.
Poitier élete első percétől amerikai állampolgár volt, ugyanis a szülei (Reginald James Poitier és Evelyn Poitier) éppen a miami piacon árulták a terményeiket, amikor 1927-ben fiuk hirtelen, a vártnál két hónappal korábban megszületett. Gyermekkorát hat testvérével a Bahamák egy kis szigetén töltötte nagy szegénységben, színháznak, mozinak hírét sem hallotta.
Az állandóan bajba keveredő fiút szülei tizenhárom évesen Miamiba küldték egyik testvéréhez. 1943-ban életkoráról hazudva katonai szolgálatra jelentkezett, de csak rövid ideig szolgált az egészségügyieknél.
Mielőtt színész lett volna dolgozott építőmunkásként, eladóként, dokkmunkásként. 1946–ban az Amerikai Néger Színházban játszott, Hollywood 1949-ben fedezte fel magának. Megannyi alkotásban szerepelt, ő volt az első fekete színész, aki Oscar-díjat kapott, mégpedig 1964-ben a Nézzétek a mező liliomait című filmben nyújtott alakításáért.
Az Oscar-díj mellett kitüntették még Golden Globe- és Grammy-díjjal is. 2012-ben hidat neveztek el róla a Bahamákon, 2021-ben róla neveztek el egy filmiskolát Arizona államban, és az ő nevét viseli majd az amerikai filmakadémia épülő Los Angeles-i múzeumának előcsarnoka.