Váratlan és határozott nyilatkozattal reagált a Fehér Házban Melania Trump azokra a találgatásokra, amelyek az elmúlt időszakban újra felerősödtek a Jeffrey Epstein-ügy kapcsán.
Az Egyesült Államok first ladyje csütörtökön egyértelműen cáfolta, hogy bármilyen személyes vagy közvetlen kapcsolata lett volna Epsteinnel vagy annak bűntársával, Ghislaine Maxwell-lel. Egyúttal kongresszusi meghallgatásokat sürgetett az Epstein által működtetett szexuális emberkereskedelmi hálózat túlélői számára – számolt be róla a The Guardian.
Nem derült ki egyértelműen, hogy mi váltotta ki a first lady megszólalását, azonban kijelentése különös figyelmet kapott, mivel ugyanabban a teremben hangzott el, ahol egy héttel korábban Donald Trump is beszédet intézett a nemzethez az iráni konfliktus kapcsán.
Melania Trump határozottan visszautasította azokat az online terjedő állításokat, amelyek szerint Epstein mutatta volna be őt férjének. A pletykákat „rosszindulatú kísérletnek” nevezte, amelyek célja „a hírnevem bemocskolása”.
„Soha nem voltam Epstein barátja. Nem vagyok Epstein áldozata. Epstein nem mutatott be Donald Trumpnak” – mondta.
BREAKING: "I have never had any knowledge of Epstein abuse of his victims. I was never involved in any capacity. I was not a participant, was never on Epstein's plane and never visited his private island." -First Lady Melania Trump pic.twitter.com/PPvpC9XFzg
— Fox News (@FoxNews) April 9, 2026
Nyilatkozatában arra is kitért, hogy bár időnként ugyanazokra az eseményekre kaptak meghívást, mint Epstein, ez a társadalmi körök átfedése miatt nem volt szokatlan New York City és Palm Beach elit köreiben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Ghislaine Maxwell-lel folytatott e-mailes kommunikációja nem volt több „alkalmi levelezésnél”.
A first lady részletesen felidézte első találkozását Epsteinnel, amelyre elmondása szerint 2000-ben került sor egy társasági eseményen, ahol férjével együtt vett részt, akkor még Melania Knauss néven.
„Soha nem találkoztam korábban Epsteinnel, és nem volt tudomásom bűncselekményeiről” – fogalmazott.
A közösségi médiában terjedő tartalmakra reagálva külön is figyelmeztetett: „Számos hamis kép és állítás kering rólam és Epsteinről a közösségi médiában már évek óta. Legyenek óvatosak azzal kapcsolatban, hogy mit hisznek”.
Az év elején az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott Epstein-akták között valóban szerepelt egy rövid levelezés, amely Melania Trump és Maxwell között zajlott, és amelynek aláírása így szólt: „Szeretettel, Melania”.
