A 33 éves Olekszij Anulia, Csernyihivből származó katona és kickboxoló tíz hónapot töltött orosz hadifogságban. A német Der Spiegelnek, valamint az ukrán Texty portálnak adott interjúban mesélte el, min ment keresztül: a brutális kínzásokról, az embertelen bánásmódról, és arról a családi konfliktusról is, amelyet az okoz, hogy felesége nem akarja többé a frontra engedni, ő azonban eltökélte, hogy visszatér.
Anulia 2022. március 9-én, nem sokkal a háború kitörése után esett fogságba Lukašivka közelében.
„A faluba behatoló oroszok tankokból lőtték a házakat. Mi 140-en voltunk 5 000 orosz katonával szemben, 35 tankkal és páncélossal. 250 oroszt megöltünk, 31 járművet megrongáltunk, de végül elfogytak a fegyvereink – mindössze egyetlen NLAW-t kaptunk” – mesélte.
A következő orosz támadásnál agyrázkódást szenvedett, és repeszek találták el. Összesen 49 szilánkot találtak az arcában, nyolcat az állkapcsában és négyet a karjában.
A faluból 18 kilométert gyalogolt Sloboda irányába, mert ott lakott egyik gyereke keresztapjának édesanyja, és abban bízott, hogy el tudja rejteni. Végül azonban nem sikerült biztonságba jutnia.
Négy burját katona állította meg: „Rám szegezték a fegyvereket, tudtam, hogy nincs menekvés. Átkutattak és elvették az értékeimet: német bakancsot, egy Pentagon feliratú övet, a késemet, egy ezer eurós Casio órát. Kirabolni akartak, nem foglyul ejteni. Aztán megjelent a parancsnokuk, és átadtak neki” – idézte fel.
Amikor 2022 végén kiszabadult, alig lehetett ráismerni: hiányoztak a fogai, több csontja eltört, és 40 kilót fogyott.
A férfi leírta a brutális bánásmódot, amelynek a Tula régióban található Donske fogolytáborban volt kitéve, ahol 192 ukrán foglyot tartottak.
„Hárman kerültek mellém a cellába. Fél órával később mindhármukat agyonlőtték” – mesélte. Elmesélte, hogy az őrök gumibottal verték őket, de sokkolókat is használtak a kínzásukra.
Egyszer letépték egy elesett ukrán katona jelvényét, és órákon át arra kényszerítették, hogy rágja – amíg vérezni kezdett a szája. Máskor a saját, piszkos zokniját kellett rágnia.
Néha a szolgálati kutya táljából kapott ételt.
„Egyszer kaptam egy darab főtt hagymát. Hosszú ideig rágtam, úgy éreztem, életem legfinomabb falatja.”
Egy alkalommal pedig egy gilisztát rejtett el egy rongyban: egy hét múlva már egy egész gombócnyi volt belőle. „Ez volt az első fehérjeforrásom nagyon hosszú idő után. Mindet megettem. Egy csokoládé sem ízlett volna jobban” – emlékezett vissza.
Az oroszok szórakozásból a fogait is kihúzatták: „Elvittek a fogorvoshoz, és megparancsolták, hogy húzza ki két zápfogamat. Nem akarta, de rákényszerítették. Iszonyatos fájdalom volt.”
A foglyoknak minden reggel 5:50-kor kellett kelniük, és a dermesztően hideg cellában az orosz himnuszt énekelniük.
„Egyik nap lehúzták a nadrágomat, és megpróbáltak megerőszakolni. Azzal próbáltam megvédeni magamat, hogy azt mondtam: „Ti nem ellenzitek a homoszexuálisokat és Európát? A fickó azt válaszolta: „Nem érdekel”. De aztán otthagytak, mondván, hogy keresnek valaki vonzóbbat. Másnap reggel hallottam, ahogy egy másik foglyot erőszakolnak meg” – mesélte Anulia.
„Egy kannába kellett vizelnünk, de nem önthettük ki orosz földre. Aki megtöltötte, annak ki kellett innia” – idézett fel egy másik traumatikus részletet.
A verések a mindennapok állandó részei voltak. „Reggel 7-kor megvertek, reggel 8-kor megvertek a szemle alatt, reggel 10-kor megvertek a sétát megelőzően. Minden alkalommal, amikor átmentél a fogva tartási központon, megvertek… És még nem is volt ebédidő. 15 percig vagy másfél órán át is verhettek. A fejem, a karjaim, a lábaim és az ánuszom is vérzett. A bordáim és az ujjaim eltörtek. Szándékosan a sérült lábamat ütötték” – emlékezett vissza a férfi, aki 108 napot töltött a büntetőcellában.
„A jobb kezem hüvelykujján egy rozsdás késsel elvágták az inakat. Azt mondták nekem: Ezzel az ujjaddal lőttél a katonáinkra, és ölted meg a katonáinkat.”
Anulia szerencsés volt, amikor egy orosz őr felismerte benne azt a kick-boxost, aki egyszer legyőzte őt. Ahelyett, hogy bosszút állt volna rajta, az orosz katona ételt és ruhát vitt neki, és ellátta a sebeit.
Anulia azt mondja, az a tény, hogy korábban sportoló volt, sokat segített abban, hogy a teste elviselje az embertelen bánásmódot.
Eredetileg 102 kiló volt, de 40 kilót fogyott, és a súlyos traumák miatt 6 centivel alacsonyabb lett, 186 centi. A szabadulása után hosszú és gyötrelmes rehabilitációba kezdett.
„Fél évig kórházról kórházra jártam Ukrajnában, majd négy hónap külföldi rehabilitáció következett: egy hónap Izraelben, 99 nap Lettországban. Egész életemben sportoltam, naponta 15 kilométert futottam, 35 húzódzkodást csináltam. Most néha egy kilométer séta is nehéz” – ismerte el.
Az átélt traumák után ráadásul otthon is újabb megpróbáltatások vártak rá. Az apját az oroszok elevenen megégették, és a házassága is megsínylette a borzalmakat. „A feleségemmel, Nataliával kétszer is majdnem elváltunk. Azt mondja, önző vagyok, amiért gondolkodom azon, hogy visszamegyek a frontra. Én azt mondom: muszáj megtennem, hogy a gyerekeinknek soha ne kelljen” – magyarázta.
Anulia szeptemberben kiadott egy könyvet a tapasztalatairól, amelyben részletesen leírja az orosz fogságban átélt traumákat.
