Polgár Judit visszautasította a köztársasági elnöki felkérést. A világhírű sakknagymester hétfő este közösségi oldalán jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy nem érzi magában az ország egyesítéséhez szükséges erőt.
„Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni” – írta Polgár Judit.
A világ valaha volt legeredményesebb női sakkozója élete egyik legnagyobb megtiszteltetésének nevezte, hogy felmerült a neve a köztársasági elnöki tisztség kapcsán. Közölte, rendkívül hálás azoknak, akik alkalmasnak tartották a feladatra, és kezdeményezték a felkérését.
Polgár Judit megköszönte Magyar Péter gesztusát
Bejegyzésében Polgár Judit külön kitért arra, hogy nagyra értékeli Magyar Péter döntését, amellyel egy pártpolitikán kívül álló személyt kért fel az államfői tisztség betöltésére.
„Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek” – fogalmazott, majd egyértelművé tette, hogy nem vállalja a történelmi felelősséggel járó megbízatást.
A sakknagymester azt is jelezte, hogy a következő, független és széles körben elismert köztársasági elnök munkáját minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni fogja.
Magyar Péter reagált az elutasításra
Magyar Péter miniszterelnök közvetlenül Polgár Judit bejegyzése alatt válaszolt a döntésre. Hozzászólásában megköszönte mindazt, amit a sakkozó eddig Magyarországért tett, és jelezte, hogy más szerepben továbbra is számítanak rá.
„köszönjük azt a rengeteg mindent, amit Magyarországért tett! Talán sok millió magyar ember nevében mondhatom, hogy ha másként is, de a jövőben is számítunk Önre!” – írta Magyar Péter.
A miniszterelnök korábban személyes beszélgetésen szerette volna megkérdezni Polgár Juditot, hogy az új alkotmány hatálybalépéséig vállalná-e a köztársasági elnöki tisztséget.
Tizenhat ismert személyiség javasolta államfőnek
Polgár Juditot vasárnap tizenhat ismert sportoló, művész és közéleti személyiség „jelölte” köztársasági elnöknek. Később kiderült, hogy a kezdeményezés Nagy Tímea olimpiai bajnoktól indult, akit korábban a Fidesz támogatójaként tartottak számon.
A javaslat aláírói közül többen úgy nyilatkoztak, hogy Polgár Judit mellett más jelöltek neve is szóba kerülhetne. A kezdeményezők tehát nem feltétlenül egyetlen lehetséges államfőjelöltként tekintettek a sakknagymesterre.
A Tisza-frakció egyhangúlag támogatta volna
Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben is beszélt a következő köztársasági elnök kiválasztásáról. Napirend előtti felszólalásában „tiszta lapot” és pártok felett álló államfőt sürgetett, Polgár Judit nevét viszont egyszer sem mondta ki.
Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője ugyanazon a parlamenti ülésen már nyíltan beszélt a sakknagymesterről. Kijelentette, hogy Polgár Juditot tartják a legalkalmasabb államfőjelöltnek, akit a Tisza képviselőcsoportja egyhangúlag támogatna.
