Tragikus körülmények között, mindössze 34 éves korában életét vesztette Sebastian Hertner, egykori német labdarúgó. A volt védő Montenegróban, a Savin Kuk síközpontban hunyt el, miután egy súlyos sífelvonó-baleset során több tíz métert zuhant a mélybe – számolt be róla az RMC Sport.
Hertner feleségével töltötte szabadságát az ország északi részén található síparadicsomban. A tragédia egy műszaki meghibásodás következtében történt: az előzetes információk szerint két felvonókabin ütközött, aminek következtében a sportoló mintegy 70 méteres magasságból a levegőbe repült, majd a földre zuhant. Az életét a helyszínen már nem tudták megmenteni.
Felesége néhány méterrel a föld felett rekedt a kabinban, lábtörést és fejsérülést szenvedett. Rajta kívül még három turista is a levegőben rekedt, őket csak órákkal később sikerült biztonságosan lehozni a mentőcsapatoknak.
Ki volt Sebastian Hertner?
Sebastian Hertner Németországban kezdte labdarúgó-pályafutását. A védő 2009-ben mutatkozott be a VfB Stuttgart II csapatában, annál a klubnál, amelynek utánpótlásában nevelkedett. Hét éven keresztül viselte a stuttgarti piros-fehér mezt, és 65 mérkőzésen lépett pályára a harmadosztályban.
2012-ben a Schalke 04 II együtteséhez szerződött, majd 2013-ban a TSV 1860 München játékosa lett, ahol a német másodosztályban szerepelt. Pályafutása későbbi szakaszában több alacsonyabb osztályú klubnál is megfordult Németországban.
Utolsó csapata a Teutonia 05 volt, ahol 2022 és 2024 között játszott.
Megrendítő búcsúkollégáktól és kluboktól
A VfB Stuttgart hivatalos közösségi oldalán gyászbejegyzésben emlékezett meg egykori játékosáról: „Sebastian Hertner hét éven át viselte a piros csíkos mezt, és 65 mérkőzést játszott a VfB II-ben a harmadik osztályban. Gondolatainkban családjával és szeretteivel vagyunk.”
Megrendítő sorokkal búcsúzott tőle Jan-Philipp Rose, a Teutonia 05 stábjának tagja is: „Számomra sokkal több voltál, mint csak egy csapatkapitány. Barát voltál, példakép, olyan ember, aki mindannyiunkat megérintett. Hirtelen elhalálozásod mélyen megérintett minket (…) Örökre a szívünkben maradsz.”
Sebastian Hertner halála nemcsak a futballközösséget, hanem mindazokat is megrázta, akik ismerték őt emberként, csapattársként és barátként. A sportvilág egy fiatal életet, egy család pedig férjet és társat veszített el egy felfoghatatlan tragédiában.
