Egy ausztrál kutyakiképző elárulta, melyik az az 5 kutyafajta, amit soha nem tartana. Egyes fajtákat túlságosan makacsnak, míg másokat egyszerűen unalmasnak tartott, de az egészségügyi problémákat is figyelembe vette.
A 24 éves Elijah Boateng 4 éve dolgozik kutyakiképzőként, és a tapasztalatai alapján több olyan kutyát is kiemelt, amit nem szívesen tartana.
Az első a listán a husky volt, amit Boateng egyáltalán nem kedvel. „Ez egy elég makacs kutya, nem szeretem a temperamentumukat, úgy érzem, hogy még mindig a vadonban van a helyük, nem pedig az emberek otthonában.” – magyarázta. Azt is elmondta, hogy bár minden kutyát szeret, a husky lenne az utolsó fajta, amit tartana. „Nem tartanék egy ilyen kutyát, hacsak nem az életem múlna rajta.” – jelentette ki.
„Nem szeretem a személyiségüket, sokkal volt már dolgom a munkám során. Sok ügyfelem életét nagyon megnehezítik… Nem ők a legnehezebben kezelhető kutyák abban az értelemben, hogy a legnagyobb energiaszintűek, de ők a legdominánsabbak.” – mondta.
Elárulta, hogy két alkalommal is előfordult, amikor huskykat próbált meg tanítani, hogy az állatok azonnal vonyítani kezdtek, amint rájuk csatolta a pórázt. „Amint azt érezték, hogy nem tudnak elszabadulni és elszökni, egyszerűen elkezdtek vonyítani, mintha éppen haldokolnának, és ez még soha nem fordult elő velem egyetlen másik kutyával sem.” – idézte fel.
A második kutya, amit Boateng soha nem tartana, az abruzzói juhászkutya (maremmai juhászkutya vagy maremann), amelyeket túlságosan komolynak tart, és elismeri, hogy a kiképzésük nem szórakoztató feladat. Emellett a mopszokat sem kedveli túlságosan, de elsősorban légzési nehézségei miatt nem választaná ezt a fajtát.
„Nem akarok olyan kutyát, amelyet meg kell műttetnem, hogy életben tarthassam. Olyan kutyát akarok, amelyik képes egyedül is életben maradni. Egyszerűen nem szeretem a mopszokat. Azt, amilyenek, ahogy lélegeznek, nekem egy kicsit furcsának tűnnek.” – foglalta össze.
A negyedik fajta, amit kiemelt, a népszerű cavoodle, vagy más néven cavapoo, ami egy hibrid kutyafajta, egy cavalier king charles spániel és egy toy- vagy törpeuszkár keveréke. Bár Boateng elismeri, hogy ezek az aranyos, élénk kis jószágok nagyszerű első kutyák lehetnek, ő túlságosan idegesnek, szorongónak találja őket.
„Kezelhetőek, nem fognak megölni senkit, nem tudnak nagy kárt okozni, nagyon könnyű őket élelemmel motiválni és hajlandók tanulni. De egy olyan ember számára, mint én, aki egy olyan kutyát szeretne, amit megfelelően lehet képezni, és aminek igazán jó a temperamentuma, nem a legjobb, mert mindig van bennük egy kis szorongás.” – jellemezte a fajtát.
Végezetül az angol agarat nevezte meg ötödikként a listán. Elismerte a fajta nagyszerű tulajdonságait, de ugyanakkor unalmasként jellemezte ezeket az állatokat, legalábbis olyasvalaki számára, aki kutyakiképzéssel foglalkozik.
„Az agarak nagyszerűek… de nem az a fajta kutya, amivel az ember együtt akar dolgozni, ha kutyakiképzésről van szó.” – érvelt.
Boateng videója vegyes visszhangot váltott ki az interneten, és több kutyatulajdonos is kedvence védelmére kelt. „Én agártulajdonos vagyok, és eléggé csalódott vagyok, ahogy az emberek ez ellen a fajta ellen fordulnak.” – írta egy hozzászóló. Egy másik agártulajdonos pedig hozzátette: „Az én agaram 5 perc alatt megtanulta az „Ül!”, „Marad!” és „Pacsi!” parancsokat.”
„A mopsz őszintén szólva a legjobb kutyafajta. Imádom a személyiségüket. Csak arra kell ügyelni, hogy jó tenyésztőtől szerezzük be.” – írta egy másik felhasználó.
Néhány huskytulajdonos is megosztotta a véleményét, és bár összességében egyetértettek abban, hogy ezek meglehetősen makacs kutyák, ők is kedvenceik védelmére keltek: „Husky-tulajdonosként tudtam, hogy a husky rajta lesz ezen a listán, nem való mindenkinek, de az emberek eléggé félreértik ezt a fajtát, amíg nem szereznek be egy saját példányt.” – írta egy gazdi, egy másik pedig hozzátette: „A huskyk makacsabbak lehetnek, mint más kutyák, de abszolút könnyen taníthatóak, és viccesek. Az enyém biztosan nem élné túl a vadonban.”
Arra a kérdésre, hogy milyen kutyákat tartana legszívesebben, Boateng azt válaszolta, trénerként leginkább a munkakutyák érdeklik, például ausztrál kelpie, golden retriever vagy labrador. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy ezek a fajták nem valók mindenkinek, és elismerte, hogy a leggyakrabban a munkakutyák azok, amelyek menhelyeken végzik, mert az emberek rájönnek, hogy nem boldogulnak velük.
Kezdőknek a kevesebb gondoskodást igénylő fajtákat, például az ausztrál bulldogot ajánlotta, de azt is elismerte, hogy a cavoodle is nagyszerű választás lehet, ha valakinek még soha nem volt kutyája korábban.
„Amit nagyon gyakran látok, hogy az emberek német juhászokat vagy kelpie-ket vesznek, és nincsenek tisztában vele, milyen sokat vállalnak magukra. Aztán azt mondják, hogy nem bírnak vele, és a kutya egy menhelyre kerül. Azok a kutyák, amik az én tapasztalatom szerint a legritkábban kerülnek menhelyekre, az ausztrál bulldogok és a cavoodle-ok, mert könnyen kezelhetőek, ezért ezeket ajánlom az embereknek.” – magyarázta Boateng.