Akinek nincs és soha nem is volt házi kedvence, az el sem tudja képzelni, hogy mekkora fájdalom lehet végső búcsút venni egy kisállattól. Azonban az életben vannak olyan pillanatok, amikor egy-egy súlyosabb betegség esetén a legjobb döntés mégiscsak az, ha örökre elbúcsúzunk szeretett kedvencünktől a saját érdekében.
Akárhogyan is alakuljon, legfőképp az elaltatást végző állatorvosnak a legnehezebb megtenni azt, amit meg kell, hiszen végtére is ő az, aki átkíséri beteg kedvenceinket a túlvilágra.
Mai történetünk állatorvosa azonban képtelen volt elvégezni az elaltatást, ugyanis a kutyus életének utolsó óráit teljes pánikolásban töltötte.
Történetünk főhőse a praxisa alatt mindig is arra buzdította az elaltatásra váró kutyusok gazdáit, hogy legyenek ők is bent a teremben, mikor a dolog megtörténik, hiszen véleménye szerint az ebek megérdemlik, hogy azok, akiket életükben a legjobban szerettek velük legyenek az utolsó percekben is.
Az állatorvos véleményét nem rég egy nagyon érzelmes Reddit bejegyzésben fejtette ki, hogy bár mindenki másképp kezeli a gyászt, mégis „lehangoló” nézni, ahogyan az ebek kétségbeesve keresik a gazdájukat életük utolsó pillanataiban.
„Úgy vélem, hogy az utolsó vigasz, amit megadhatsz a leghűségesebb társadnak az, ha mellette vagy és vigasztalod. Nemrég egy olyan eset szemtanúja voltam, amely szíven ütött és azóta is azon töprengek, hogy bárcsak másképp alakult volna” – írta az állatorvos.
„Nem ítélem el a gazdik gyászhoz fűződő hozzáállásait és nem azt mondom, hogy a kutya végig azt érezhette, hogy „te jó ég, egyedül halok meg”, és nem is magával az eutanáziával van bajom, hanem az odáig vezető útról. Akik azt mondják, hogy a kutyáknak úgyse számít, hogy abban a pillanatban mellette van-e a gazdája vagy sem, nagyon rosszul látják a helyzetet. Ha nincs mellettük a gazdijuk kétségbeesnek” – mondja az állatorvos.
„A kutya, akiről mesélni akarok, miután a gazdái elmentek és ott hagyták nálam, szó szerint azon volt, hogy minden áron kijusson a rendelőmből, sírt, nyüszített mindaddig, amíg a Propofolt meg nem kapta. Mondjon bárki bármit, de szerintem az lenne a legjobb minden kutyus számára, ha nyugodtan távozhatnának az örök vadászmezőkre, mert megérdemelnék” – fogalmazott az állatorvos.
A doktornő bejegyzése aztán sok válaszreakciót szült az gazdik körében, sokan egyetértettek vele, azonban néhányan rávilágítottak az érem másik oldalára is, hogy miért is esik oly nehezükre a gazdiknak jelen lenni abban a bizonyos pillanatban.
„Egy állatklinikán dolgoztam, ahol a már nagyon beteg kutyusokat láttuk el. Volt egyszer köztük egy nagyon gyenge és leépült Golden Retriever, akinek a gazdija nem ért el időben az elaltatás pillanatára. Szegény hölgy a repülőgépen ült, mert éppen az unokája diplomaosztójára igyekezet. Nagyon sajnáltuk a kutyust és az összes kollégámmal azon voltunk, hogy az öreg és beteg eb a lehető legnagyobb szeretetben részesüljön, mert láttuk rajta, hogy mennyire szomorú. Akkor értettem meg, abban a pillanatban, hogy a legtöbb gazdi miért dönt úgy, hogy nem szeretné így látni a kutyáját. Sokan képtelenek helyesen kezelni a halált, főleg, ha egy szerettükről van szó” – foglalta össze az egyik hozzászóló.
