Az állatorvosok gyakran más szemszögből látják azt a kérdést, milyen kutyát érdemes tartani, mivel jobban ismerik az egyes fajták igényeit és betegségeit.
Egy állatorvos, aki a TikTokon Ben The Vet néven oszt meg videókat, ennek alapján összeállított egy listát arról az 5 kutyáról, amit ő maga nem szívesen tartana. Kiemelte, hogy ha a kutyák bármelyike segítségre szorulna, természetesen befogadná őket, de saját magától soha nem választaná ezeket a fajtákat.
Az első kutyafajta, amit Ben soha nem tartana, a dobermann. Nem azért emelte ki ezt a fajtát, mert agresszívnek találja azt, elmondása szerint, a dobermannok általában békésebb természetűek, mint azt a legtöbben gondolják, bár alapvetően egy bátor és magabiztos fajtáról van szó, ami elsősorban őrző-védő kutyának alkalmas.

Az állatorvos szerint a probléma sokkal inkább az, hogy a dobermannok rendkívül hajlamosak egy fajta szívbetegségre, az úgynevezett dilatatív vagyis tágulásos kardiomiopátiára.
Ez a szív izmainak egy olyan betegsége, amikor a kamrák kitágulnak, és így a szív nem képes elegendő vért pumpálni, ami szívelégtelenséghez vezet. Mivel a prognózis általában nem túl jó, és Ben szó szerint látott már dobermannt holtan összeesni a szeme láttára, mielőtt bármit tehetett volna érte, nem szívesen vállalkozna ennek a fajtának a tartására.
A lista második helyén a border collie szerepel. Ez a közepes méretű terelőkutya, ami általános vélekedés szerint a legintelligensebb kutyafajta, alapvetően nem küzd különösebb egészségügyi nehézségekkel – bár az átlagosnál valamivel hajlamosabb az epilepsziára – de rendkívüli mozgásigénye miatt nem igazán alkalmas arra, hogy lakásban tartsák.

Rendkívül energikus és sportos fajta, és állandó stimulálásra van szüksége, különben nyugtalanná válhat, és kényszeres viselkedési minták alakulhatnak ki nála, például körbe-körbe foroghat.
„Ha birkapásztor lennék, tartanék egyet, de mivel nem vagyok, nem hiszem, hogy az életmódom lehetővé tenné, hogy megadjam neki, amire szüksége van” – mondja az állatorvos.
Ben ugyanakkor boxert sem tartana. Marcona kinézete ellenére ez a fajta is barátságosabb, mint azt sokan gondolnák, viszont rengeteg betegségre van fokozott genetikai hajlama.

Az állatorvos elmondta, hogy ezek a kutyák az eddig végzett tanulmányok alapján 74 különböző betegségre hajlamosak, ezek között szerepel például az aorta stenosis vagyis aorta szűkület, az agydaganatok, bőrrák és a szaruhártyafekély.
A lista negyedik helyén a dán dog vagy más néven német dog áll, hatalmas méretei miatt. Ben szerint egyszerűen nem lenne elég helye ekkora kutya számára, ráadásul az állatorvosi számlák is hatalmasak lennének, mivel a gyógyszereket testsúly szerint adagolják.

Ezenkívül ezek a hatalmas kutyák általában csak körülbelül 7 évig élnek, és tudva, milyen korán elveszíthetné kedvencét, nincs szíve ezt a fajtát választani.
A lista utolsó helyén egy rendkívül népszerű, családbarát kutya szerepel, a simaszőrű retriever, és Ben azt mondta, nehéz szívvel hozta meg ezt a döntést, de tudva azt, hogy ezek a kutyák rendkívül hajlamosak a rák egy agresszív formájára, az úgynevezett histiocytás sarcomára, mégis felvette a listára.

Az állatorvos szerint ezeknek a kutyáknak az 50%-a rákban hal meg, és úgy érzi, nem állna készen rá, hogy vállalja ezt a kockázatot.