A magyar nyelvben csak egy szavunk van a szeretet, szenvedély, szerelem e megnyilvánulására. Csóknak nevezzük, amit, testvéreinknek, szüleinknek, barátainknak adunk, csóknak, amit kedvesünk ajkára forrasztunk. A régi rómaiak lényeges különbségeket tettek ezek között!
A csóknak annak függvényében, hogy kinek és milyen érzelmekkel adták, más-más elnevezést adtak. Volt a basium, az osculum és a savium. És ha ma már nem lehet pontosan azonosítani ezeket, néhány különbség világos.
A basium volt a szerelmes csók, mint ahogy ez kiderül Catullusnak a hűtlen Lesbiához intézett invokációjából: „Adj ezer csókot, aztán még százat…” (Da mihi basia mille, deinde cento) – írta az ókori költő. Az osculum viszont, bár szájra adták (az os szóból ered, ami szájat jelentett), a hozzátartozókat illette meg. A nők olykor azért is kapták, mert így ellenőrizték leheletükön, hogy nem ittak-e számukra tiltott bort.
Más népek is, például a perzsák szájcsókkal üdvözölték a velük egyenlőt. Ha viszont csókkal az arcot illették, ez azt jelentette, hogy aki kapta, az alsóbb népréteg tagja volt és a csók adója ezzel jelezte a köztük lévő társadalmi különbséget.
A római nők abban az időben a krónikák szerint, kihasználták az alkalom adta lehetőséget. Az osculum ürügyén ugyancsak erotikus csókokat produkáltak. A történetíró Suetonius vádolta ilyesmivel Agrippinát, Claudius császár feleségét, Nero anyját. Ami a saviumot illeti, az egyértelműen a libido csókja volt.
Bévé
