A tavasz közeledtével lassan elérkezik a kertészkedés ideje, de fontos, hogy tisztában legyünk néhány alapvető hibával, hogy elkerülhessük azokat – írja a Mirror.
Az egyik fontos szempont, amit figyelembe kell vennünk, hogy nem szabad túl korán kiültetni az egyes növényeket. A dáliák például a késő nyári kertek gyönyörű színfoltjai lehetnek, de nem szabad túl korán elültetni a gumókat, különben fennállhat a fagyás veszélye.
A legjobb, ha március végén, április elején vásároljuk meg a gumókat, és elkezdjük azok előhajtatását cserepekben, például egy napos ablakpárkányon, vagy üvegházban, hogy a fagyok elmúltával kiültethessük a kertbe.
Akár friss gumókat szeretnénk elültetni, akár azokat akarjuk újra kiültetni, amiket ősszel kiástunk a földből, és átteleltettünk, használjunk friss komposztot, és tartsuk folyamatosan nedvesen a talajt.
Amikor a friss hajtások körülbelül 25 centi magasra nőnek, visszavághatjuk a legfelső levélpárig. Ez arra fogja ösztönözni a szárat, hogy több rügyet hozzon, és egy erősebb, bokrosabb növényt fog eredményezni, több virággal.
Májusban kiültethetjük a hajtásokat, de a gumókat akár egyenesen a kertbe is ültethetjük. A dáliáknak sok tápanyagra van szükségük, ezért érdemes előbb feljavítani a talajt. Ezt komposzt és mulcs segítségével tehetjük meg. A legjobb, ha lassan felszabaduló műtrágya granulátumot használunk, ami hosszú ideig képes táplálni a növényeket, vagy kéthetente folyékony tápszert is használhatunk.
Virágzás alatt, magas káliumtartalmú tápszert, például paradicsomtápszert vagy házi készítésű, káliumban gazdag fekete nadálytőből készült tápszert használhatunk.
A dália Észak-Amerikában az Amerikai Egyesült Államoktól délre, Közép-Amerikán keresztül, egészen Dél-Amerika északi részéig őshonos, ezért a napos helyet kedveli.
Több különböző fajta közül választhatunk, de a személyes preferenciák mellett azt is érdemes figyelembe venni, mennyi hely áll a rendelkezésünkre, és ha kisebb terület áll a rendelkezésünkre, érdemes lehet inkább törpe fajtákat ültetni, amik cserépben, vagy konténerben is nagyszerűen fejlődnek.
A dáliák ültetése mellett más kerti munkákat is ideje elvégezni ebben az időszakban. Itt az ideje például szétosztani azokat az évelő növényeket, amik már kihajtottak, de még nem virágoznak, illetve megmetszeni azokat a növényeket, amik metszést igényelnek.