Egy ideje már kezd bebizonyosodni az emberiség számára, hogy a boldogságot nem az anyagi javak jelentik, hanem valahol mélyen belül kell megkeresni és megteremteni. Nem számít, hogy mekkora házad, kocsid és vagyonod van, ha folyton aggodalommal töltenek el a hétköznapok. Aggódsz a benzin árán, az adósságokon, a gyerekek iskoláztatásán vagy azért, hogy a férjed titkárnője túl kedves és szőke.
Olvasd el ezt is: Egy orvos arra figyelmeztet, hogy soha ne osszuk meg az ágyunkat a kutyánkkal
A boldogságot nem a tárgyak birtoklása jelenti. Valahol belül, sok-sok munka árán kell megtalálni és megtartani. Egy amerikai család rengeteg adósságot halmozott fel azért, hogy megépítsék a boldogságnak hitt álomházukat. Azonban nem tudták fizetni egy idő után a kölcsönüket, így mindenüket elveszítették: házukkal együtt az addigi életüket is.
Hari és Karl Berzins-nek látszólag hiába dőlt össze az élete, álmaikat nem adták fel. Azt azonban megtanulták, hogy csak akkora házat építenek, amit ki is tudnak fizetni. Ezelőtt 3 évvel vettek egy kisebb telket Virginia államban, és felépítették 20 négyzetméteres otthonukat.
Az aprócska házban minden megvan, amire szükségük lehet, és azt mondják, soha nem voltak még életükben ilyen boldogak.
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
Érdemes betekinteni napfényes otthonukba!