Hiába van az embernek rengeteg karácsonyfadísze, mégis minden évben valahogy csak beszerzünk még legalább egyet-kettőt. Bármennyire is tiltakozunk ellene, nem sikerül nemet mondanunk a szebbnél-szebb kínálatnak.

Az üzleti díszekhez gyakran még egy-két házilag gyártott példány is társul. Hogyha már tömve van a ház karácsonyfadísszel, akkor is próbáljuk ki a következő receptet, legfeljebb lesz mit ajándékozzunk! A szódabikarbóna segítségével készített dísz csodacsillogó és hófehér! A díszeket pedig akár majd festékkel is lehet dekorálni, de pont az a szép bennük, hogy porcelán-hófehérek lesznek.
Tipp: Ezért érdemes elkezdeni a szódabikarbóna kúrát
Hozzávalók: 4dl egységnyi szódabikarbóna, 2 dl keményítő, 2 dl víz.
Elkészítés:
A hozzávalókat öntsük egy tálba, majd a tűzön, kisebb lángon folyamatosan kavargassuk. A végén, mikor már kezd megkeményedni, kicsit nehezebb a kavargatás, de akkor is figyeljünk oda rá, ne csomósodjon, égjen oda. Mikor kicsit keményebb állagú lesz mint a krumplipüré, vegyük le, egy kis tányérra formázzunk belőle cipót, mint a tésztából, és fedjük le gyorsan egy papírtörlővel, majd hagyjuk kihűlni. Közben, ha véletlenül megszárad a külső réteg, akkor azt vágjuk le. Akár egy éjszakán át is hagyhatjuk hűlni. Majd fektessük nyújtódeszkára, és viselkedjünk úgy vele akárcsak a tésztával: nyújtsuk ki ujjnyi vastagságúra, majd mézeskalács formázóval vágjuk fel őket. A tetejére szúrjunk egy lyukat, ahová majd megszilárdulás után színes szalagot köthetünk.
Tipp: Így tisztítsd a sütőt szódabikarbónával
Forrás: sporolok.blog.hu