A 2013-as év asztrológiai ismertetője
A következő évben kezdünk hozzászokni és alkalmazkodni egy bizonyos fokú normalitáshoz, amelynek jelei már 2011. tavaszán megmutatkoztak. Összességében a tavalyihoz hasonló eseményekben lesz részünk, talán kissé árnyaltabb tálalásban. Kedves olvasó íme egy átfogó cikk a 2013-as évet nézve, a cikk végén pedig megtalálja a csillagjegyek lebontásait is.
Az Uránusz és a Plútó ismét tökéletes tereket alkotnak, főként májusban és novemberben, amelyek hatása egész évben érezhető lesz. Míg az Uránusz a hirtelen változások, újítások, forradalmias tettek jelképe, addig a Plútó a felszámolást, megújulást és átalakulást hozza. Ezáltal, szinte minden területen változásra, váratlan eseményekre számíthatunk. Mindannyiunknak lesz része merész kihívásokban, a leginkább viszont ezt a Kos, Rák, Mérleg és Bak szülöttjei tapasztalhatják meg.
A Szaturnusz, Neptunusz és Jupiter is megteszik a tőlük telhetőt, hogy befolyásolják sorsunkat 2013-ban is. Az év első felében ugyanis, amíg a Jupiter az Ikrek csillagképben lesz, sor kerül a tanulásra, szellemi fejlődésre, de előtérbe kerülnek az utazások, egyéb kommunikációs formák is.
2013. júniusáig arra fogunk majd késztetést érezni, hogy egyszerre több dolgot is végezzünk, hogy elhamarkodott döntéseket hozzunk. Június 26-án azonban a Jupiter átköltözik a Rák csillagképbe, ahol 2014. nyaráig honol. Ez a jelenség kedvez majd a családi kapcsolatoknak, a hagyományoknak, és szabaddá teszi az érzelmek kinyilvánítását. Növekedhet a biztonság, kényelem iránti vágy, úgy érzelmi, mint anyagi téren. Nagy esély van arra is, hogy a távoli rokonokkal, ismerősökkel fenntartott kapcsolatok is javuljanak. Üzleti téren, azok fognak kaszánli 2013-ban, akik ingatlanbizniszben, mezőgazdaságban és élelmiszeriparban tevékenykednek.
A Szaturnusz Skorpió jegyen való átvonulásának egyik maradandó nyoma az anyagi helyzet fellendülése lesz, úgy egyéni, mint globális szinten. Ennek érelmében tehát, 2013-ban az alapértékekre kerül a hangsúly, valamint a pénzmegtakarításra.
Ami a Neptunusz átvonulását illeti a Halak csillagképben, kifinomultabbakká válnak a környezetvédelemmel, egészséggel és kiegészítő kezelésekkel kapcsolatos aggodalmak. Ez a bolygóállás ugyanis azt a primitív állapotot idézi, amely akkor létezett a Földön, amikor az ember még nem. Erre a helyzetre való válaszként, egyre többen érezzük majd azt, hogy közelebb kell lépnünk a természethez, fel kell hagynunk mű életvitelünkkel, és egyszerűbben kell élnünk a mindennapjainkat. Az üzenet ugyanis a következő: mindannyian egy, ugyanazon családból származunk, és ugyanazt a tudatosságot osztjuk meg valamennyi Földön élő lénnyel.
Július 17-én a Neptunusz, Szaturnusz és Jupiter között megalakul az úgynevezett „vízi” piramis, amely a kreativitásnak, spirituális aggodalmaknak kedvez, ugyanakkor hozzásegít az élet részletesebb és intuitív megértéséhez. Ez a bolygóállás meggazdagíthatja a belső világunkat, érzékenyebbé tehet minket mások előtt, és empatikusabbak is lehetünk.
Ugyanakkor, a Szaturnusszal a Skorpió jegyében, mindvégig tudatosak maradunk a határokkal, amelyekig elmehetünk, illetve a szemünk előtt lévő valósággal szemben is. Továbbá, megtanulunk megbocsátóbbak, türelmesebbek és elnézőbbek lenni, úgy magunkkal, mint embertársainkkal szemben. Ennek hatása leginkább a nyári hónapokban fog érződni, amikor a szellemi vágyainkat az anyagi céljainkkal próbáljuk összhangba hozni, és a konkrét lépéseket tervezzük mindez megvalósításában.
Olvasd el kínai horoszkópunkat is: |
|
A 2013-as év tehát nemcsak a változások éve lesz, hanem a lehetőségeké is, mindazok számára, akik a megismerésre, megértésre és a múltban szerzett tapasztalatokra hagyatkoznak. Ugyanakkor azok számára is áldás lesz a következő esztendő, akik lelkesedéssel és bizalommal tekintenek az életre.
Kattints a képekre a 2013-as horoszkóp elolvasásáért:
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |
![]() | ![]() | ![]() |