Szerda éjszakától megkezdődött a kínai számítások szerint az új, vagyis a Kecske éve. A Kínában tegnap elkezdődött, és 15 napig tartó fesztivál alkalmával néhány évszázados hagyományt elevenítenek fel.

Minden család kitakarítja a házát, ezzel tudja eltávolítani az ártó szellemeket, új reményekkel nézve a megkezdődött év elé. A házakat piros papírdíszekkel dekorálják, és óriási méretű tűzijátékokat rendeznek, számos petárdát használnak el, hogy elriasszák a gonoszt.
Az újév első napján a kínaiak tartózkodnak a húsevéstől, mivel szerintük így lesz hosszú és boldog életük. A következő napokon körbelátogatják a családot, barátokat, távolabbi rokonokat, megajándékozva őket.
A keleti asztrológia szerint a Kecske évében nagy lesz a népességszaporulat, sok gyerek fog születni. A munkahely szempontjából nagy változások következnek be mind a munkaadó, mint pedig a munkáltató szempontjából. Folyamatos fejlődés van kilátásban. A korábbi évekkel ellentétben nyugalom állhat be a pénzügyi és gazdasági területeken.
Olvasd el a nagy 2015-ös Kínai horoszkópunkat!
Nézzük, mit tartogat a csillagjegyek számára a Kecske éve:
Patkány: ebben az évben sem pénzügyi téren, sem a karrierben nem mondható szerencsésnek, és az egészségére is vigyáznia kell. Azonban a szerelmi életében pozitív változások állhatnak be.
Bivaly: teljes erejével koncentráljon a karrierjére, és akkor előrelépéshez és több pénzhez juthat. A szerelemben érhetik pozitív meglepetések.
Tigris: ha ön egyedülálló, akkor ebben az évben megtalálja a társát. A karrier és szerelem területén nem történik jelentősebb változás, minden rendben lesz.
Nyúl: kitűnő éve lesz mind szakmai, mind pedig szerelmi téren, és az egészségügyi problémák is elkerülik.
Sárkány: ebben az évben a legnagyobb sikereket a szakmai területen éri el, de egészségét sem szabad elhanyagolnia.
Kígyó: ebben az évben nem lesz erőssége a pénz, és a karrier területén sem látható változás. Vigyázzon egészségére, hiszen akár még baleset is érheti.
Ló: tele van energiával, ezért pénzügyi és szakmai sikere sokkal nagyobb lesz, mint az elmúlt években, azonban kitartásra és nagyfokú koncentrációra lesz szüksége.
Kecske: szerencsés lesz szakmai és pénzügyi téren, azonban a szerelemben kevésbé.
Majom: élvezze a munkahelyi előreléptetését, és a szerelem adta csodálatos lehetőségeket.
Kakas: ebben az évben keményen dolgozik majd a pénzügyeinek növekedése érdekében, azonban vigyázzon az egészségére.
Kutya: szakmailag szerencsés lehet, de pénzügyei és szerelmi élete nem úgy alakul, ahogy azt szeretné.
A 2015-ös év összességében kedvez a szakmának, karriernek és pénzügyeknek, de a szerelemre és egészségre jobban kell vigyázni, figyelni. Az emésztő- és idegrendszeri problémák erősödhetnek fel e Kecske évében.