Caowangba egy kis kínai falucska, melyet 1959-ben hatalmas szárazság sújtott. A természeti katasztrófát azóta se heverte ki a település, viszont sokat köszönhet egy helybéli férfinak, aki feláldozta az ifjúságát, csak hogy biztos vízforráshoz juttassa hozzá a szülőföldjét…
Huang Dafa mindössze 23 éves volt, amikor belevágott élete legnagyobb projektjébe. 36 év kellett ahhoz, hogy véghez vigye, de akaratereje és a kitartó munkája meghozta a gyümölcsét: Caowangba lakói ma már nemcsak a háztartásban, hanem a mezőgazdasági területeken is megengedhetik a vízcsapokat.
Némi segítséggel, a férfi egy 9,4 kilométer hosszú csatornát vésett a sziklába, amelyen keresztül vízhez juttatta a település hajlékait. Óriási feladat volt, és bátorság is kellett hozzá bőven, de végül sikerrel járt. Megváltoztatta az emberek életét.
Kezdetben úgy tűnt, mégsem jó az elgondolás. Ezért Huang Dafa a mérnöki tudományokba temetkezett, csak hogy megvalósíthassa a tervét. A segítőivel együtt sokszor a kivésett alagútban aludt, így nem kellett időt pocsékolniuk azzal, hogy felmásznak, majd ismét lemennek a mély sziklafolyosón, amelyből 1995-ben tört fel az első vízsugár. Azóta a kukorica- és rizstermesztés virágzik a térségben, és a falubeliek végre örülhetnek a bő termésnek.