Te tudsz szemezni? A kérdés komoly, hiszen vannak olyan emberek, akik képtelenek hosszabb, azaz 2-3 percig egy másik ember szemébe nézni. Pedig micsoda csodák rejlenek egy szemben.
A SuolPancake csapata hat párt kért fel, hogy üljenek négy percig egymással szemben, és nézzenek egymás szemébe. A feladat van akinek könnyű, de van akinek nehézségeket okoz. A felkért párok mind csodálatos élményekről számoltak be. Ki lehet próbálni otthon is, hiszen fantasztikus a hatás.
A felvételen látható első pár eddig nem ismerte egymás, a második pár a negyedik randin volt túl, a harmadik pár egy éve volt együtt, a negyedik pár öt éve, az ötödik pár két éve, és a hatodik pár 55 éve élt együtt.
A kísérlet után a résztvevők egyedülálló élményekről számoltak be: akik alig ismerték egymást, közel kerültek, akik pedig már régebb együtt voltak, olyan dolgokat láttak meg egymás szemébe, amiket eddig saját bevallásuk szerint még kevésbé éreztek, láttak.
A néhány perc szótlan vagy kacagós szembenézés után mindenki mosolyog és elégedett. Érdemes kipróbálni a kísérletet. Az a pár férfitagja, akik 55 éve vannak együtt meghatódottan jelentette ki, hogy soha nem érezte ilyen közel magához a feleségét, és rájött, hogy soha nem tudná elképzelni nélküle az életét.