KezdőlapNapi LikeA gyereknevelés nem könnyű. Íme 10 trükk, amit neked is ki kell...

A gyereknevelés nem könnyű. Íme 10 trükk, amit neked is ki kell próbálnod!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A sok szép élmény, közös játék, móka mellett a gyereknevelés nehéz is, hiszen a kicsiknek még sok mindent meg kell tanulniuk, ami számukra voltaképpen nem létszükséglet, például, ha leeszik magukat, de a szülőknek viszont igencsak kellemetlen pillanatokat okozhat egy-egy foltos ruhácska. Íme pár ötlet, hogy miként lehet kivédeni ezeket a felnőtteket sírba tevő „gyerekjátékokat”.

baba-otlet

Üdítőívás
A gyerekek imádják az szívószállal rendelkező üdítős italokat. Tanítsuk meg nekik, hogy a kis doboz szélein található füleket pattintsák ki és ott fogják meg, hiszen ha középen szorítanak egyet az üvegeken, akkor annak tartalma a ruhán, vagy jobb esetben a földön végzi.

Kreatívan a mumus ellen
Egy szórófejes műanyag palackra ragasszunk egy papírt, amire írjuk rá filctollal, hogy a benne lévő víz egy varázslé, amelyet csakis a sötétben előforduló mumusok ellen találtak ki. Rajzoljunk a papírra egy „kedves” szörnyfejet is, hogy meg hatásosabb legyen a csodafegyver.

Fürdés a szennyes kosárban
Ha nem szeretnék, hogy a gyerek állandóan a gumikacsa után kapálózzon a fürdőkádban, akkor egy műanyag szennyes kosárba tegyük bele a játékokat és a gyerkőcöt, így minden egy helyen lesz.

Fogtündér
Szükségünk lesz papírpénzre, ragasztóra és csillámporra. A pénzre a ragasztóval rajzoljunk egy fogmintát, majd azt szórjuk be a csillámporral és máris kész a fogtündér saját pénzneme.



Lepődőből készül függőágy
Ha még kicsi a gyerek, 6–7 hónapos, akkor nagyon vagány függőágyat készíthetünk neki lepedőből. Az anyag sarkait kössük az asztallábakhoz, és máris kész a hintaágy.

Játéksepregetés
Evés után csatatérhez szokott hasonlítani a konyha, ezért az egyik négyzet alakú csempe széleit fessük be valamilyen színre, így vacsora után a morzsát, lehullt kukoricapelyhet a gyerekek ügyesen seprűvel ide kell betereljék.

Ne hagyjátok ki a videót:

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet