Az alábbi lassított felvételen egészen közelről szemlélhetjük a lovak csodálatos világát. Azt az utánozhatatlan kecses száguldást örökítették, mely sok lóimádó embert lenyűgözött már.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Az alig több mint két perces filmecske egy végtelenül nyugodt és harmonikus világba repít el. Már-már úgy érezhetjük, hogy semmilyen baj nincs a világon. Azt a biztonságot, amit a lovak mélybarna szeme áraszt, mondhatni sehol máshol nem találhatjuk meg.
Egy ló átlagos élettartama 25-30 év, sokszor annyira hozzánő az ember, mintha élettársa lenne. Ezért is van, hogy számos lovasterápiás központ működik világszerte: elegendő hosszabb ideig a közelükben lenni, és máris óriási nyugalom kerít hatalmába.
Ha tehetjük, szerezzünk be egy lovat, vagy látogassunk lovardákba rendszeresen. Addig meg nézegessük a videót.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”