Az olyan tehetségkutatók, mint például az X Factor, azért jók, mert évről évre számos tehetséges embert mutatnak be a nagyvilágnak. Az előválogatók alatt valamennyi jelentkező azért küzd, hogy bebizonyítsa, neki is ott a helye a legjobbak között, ebből a szempontból pedig abszolút nincs könnyű dolga!
A 27 éves angliai fiatalember, Jacob (Jake) Quickenden célja sem volt más, mint továbbjutni. John Legend All Of Me című dalával készült, melyet a saját gitár-kíséretében adott elő. Egész jól indított, és mikor látta, hogy a zsűri néhány tagját már megfogta, kissé felturbózta a produkciót. De melléfogott: az egykori Spice Girls tagja azonnal megállította. Mel B szerint száraz és unalmas volt az éneke, semmilyen érzelem nem jött át rajta. Simon Cowell azonban meglátott valamit Jake-ben, és adott neki még egy lehetőséget.
A fiatalember belekezdett második versenydalába, ami végül meghozta számára a sikert. A Say Something című dalt adta elő, miközben szeretett testvérére gondolt, akit a csontrák szakított el a családtól. Gombócokkal a torkában, a könnyeivel küzdve énekelt, az arcán pedig ezernyi érzelem és fájdalom tükröződött.
Derekas tett volt részéről felszaggatni a vérző sebeket, viszont egy biztos: Jacob továbbjutott a következő fordulóba!