Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A férfiak igencsak változatos módon tudják megszervezni a lánykérést: van aki a hagyományokhoz ragaszkodik, van aki pedig valami teljesen extrém módszerrel rukkol elő. Hogy a leendő menyasszonynak melyik jön be, az tejesen személyfüggő.

lanykeres-video

Jack Hyer 2010-ben volt 22 éves, és akkor randizott először évfolyamtársával, Rebecca Strellnauerel. A fiú már akkor biztos volt benne, hogy Rebecca számára az igazi, és ő lesz az, akit elvesz feleségül. Azt még nem tudta, hogy mikor fogja megkérni a lány kezét, de a nagy eseményre első perctől kezdve készült.

A fiú már az egyetemi évei alatt sokat kellett utazzon, és azt tervelte ki, hogy bármely földrészre, országba vagy városba kell menjen egy rövid kis videót készít, hogy szerelmét kifejezze. Bármerre is járt néhány másodpercben a The Proclaimers, I’m Gonna Be című dalát énekelte.

Jack az elmúlt négy évben 26 országban járt. A több mint százezer mérföld alatt bejárta Kínát, Kambodzsát, Afrikát és Európa több városát is. Mégis úgy gondolja, hogy az életben a legnagyobb dolog a szerelem.

A diplomaosztó után pedig eredeti tervéhez híven, kitartott, és megkérte a lány kezét.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!