Az állatok, ha egyedül maradnak a lakásban, hihetetlen dolgokra képesek. Sokszor azonban olyan váratlan meglepetéseket is okoznak, melyet egyetlen gazdi sem tudna elképzelni. Az, hogy szétrágják a vécépapírt, csak a kezdet. Az okosabb kutyusok már egész bonyolult dolgokat is képesek véghezvinni.
Ez a kutyus egyedül volt otthon, és a felvétel alapján úgy tűnik, mintha kissé unatkozott volna. Kezdetben csak lazán sétálgatott a konyhában, majd úgy gondolta, szétnéz a konyhaasztalon is.
Valószínű, ekkor már az evés gondolata is megfordult a fejében. Mivel sem az asztalon, sem a konyhapulton nem talált semmit, szétnézett a mikróban. Ugye te is többször gondoltad már, hogy egy jól záródó mikró ajtó egészen biztosan a legjobb hely, ahová elrejtheted a háziállatod elől az eledelt?
Hát ebben az esetben, nem jött volna be ez az ötlet. A kutyus ugyanis, még azt is kieszelte, hogyan közelítse meg a konyhapulton található mikrót. Orrával addig bökdösött egy konyhaszéket, míg sikerült odatolnia a szekrényhez, felugrott a pultra, kinyitotta a mikrót, és szépen kiszolgálta magát.
Egyszer egy egész tálca eledelt sikerült megszereznie. Annyira aranyos, hogy haragudni sem tudnánk rá.