Köztudott, hogy a kutyák imádnak úszni, sőt nagyon jó életmentő is válhat belőlük. Azonban a vízzel való első találkozás nekik is nagy élmény, hiszen még új a terep, és ezt bizony meg kell szokni. Velünk, emberekkel ellentétben, a dolog náluk csupán pár percig tart, és már boldogan lubickolnak.
A kis háziállatoknak gyakran jelent nehézséget az első fürdés, ezért egy kis bátorításra, bíztatásra van szükségük. Ez a kis pitbull kölyök csupán négy hetes, ezért érthető, hogy kissé retteg az élet olyan nagy akadályaitól, mint egy vízzel töltött fürdőkád. De mivel, kutyakötelessége megtanulni úszni, nincs mentség, ki kell próbálnia.
Az aranyos felvétel segítségével nagyon közelről követhetjük nyomon, hogy hogyan küzdi le félelmeit másodpercről-másodpercre. Először egy kis bemelegítő következik: a kiskutya a csap alatt élvezheti a pocakjára csordogáló melegvizet. Ez látszólag nagyon tetszik neki, nem tiltakozik ellene, teljesen megnyugtatja.
Majd jön a kád. Itt amíg a gazdi tartja, biztonságosnak érzi az életet, azonban, amikor egy kicsit is közelíti a víz fel, már rögtön, reflexből, úszásszerű mozdulatokkal kezd kapálózni. Nagyon érdekes ilyen közelről figyelni, hogy hogyan működik az ősi ösztön. Ennek köszönhetően, alig egy-két perc, és a kutyus már önfeledten, profi módjára úszkál.