KezdőlapReceptekÉtelekÍgy készítsünk házilag parizert!

Így készítsünk házilag parizert!

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

A parizer annyira életünk részévé vált, hogy gyakran a napi rutinban el sem tudnánk képzelni, hogy mi mást is tudnánk enni a hideg felvágottan kívül. Pedig számos más lehetőség lenne. De ha már mindenképpen nagyon ragaszkodunk a felvágotthoz, akkor legalább olyat együnk, ami egészségesebb, mint a boltban kapható.

parizer

Készítsük el a saját házi parizerünket! Egészségesebb hozzávalókat tartalmaz, és nem is időigényes az elkészítése.

Hozzávalók:

  • 1/2 kiló darált csirkemell,
  • 2 tojásfehérje,
  • 200 ml liter tejszín,
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só, fekete bors

Elkészítés: a hozzávalókat tegyük egy nagy tálba, majd jól keverjük el, míg csomómentes kenhető masszát nem kapunk. Kanalazzuk rá egy sütőpapírra, majd tekerjük fel úgy, hogy parizer formájú hosszú rudat kapjunk. Az egészet tekerjük bele jó szorosan ezüstpapírba, és a végeit rögzítsük jól le: kössük meg a két végét, és még két-három helyen spárgával. Körülbelül úgy fog kinézni, mint a kötözött sonka. A rudat tegyük forrásba levő vízbe, és hagyjuk főni egy háromnegyed órát. Ezután tekerjük ki a papírból, majd mikor kissé kihűlt tegyük be a hűtőszekrényben. A legjobb, ha csak másnap kezdjük el enni, hogy tudjon jól összeállni, és könnyebb legyen a szeletelés.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet