Megrázó tartalom következik: egy brit házaspár úgy döntött, az eutanáziát választja, mint megoldást, a földi élettől való elbúcsúzásra. Ruth és férje, Michael Posner már túl volt a kilencvenen, és mindketten belefáradtak az élet sokszor kegyetlen megpróbáltatásaiba. Hátrahagytak egy levelet, amelyben örökre elköszöntek a szeretteiktől – mire ezt elolvassák, ők már nem lesznek közöttük.
A házaspár szeptember utolsó napjait tűzte ki a segített öngyilkosságra, amelyet egy svájci, Bázelben lévő klinika biztosított számukra. Sem Ruth, sem pedig Michael nem volt halálos beteg.
A döntésüket azzal indokolták, hogy az öregség már annyira megrontotta az érzékszerveiket, hogy úgy érzik, „nem élnek, hanem csak léteznek”. A búcsúlevelükben úgy fogalmaztak, „semmi sem javíthat” a helyzetükön, ezért választották az eutanáziát.
Posnerék először egy londoni táncteremben találkoztak. Ruth kamaszlányként szökött meg a varsói gettóból és érkezett az Egyesült Királyságba, miután a családját a második világháború alatt koncentrációs táborokba zárták és kivégezték. Michael Belfastból származott, és kémikus volt. Egymásba szerettek, majd összeházasodtak. Közel 75 évig tartottak ki egymás mellett jóban, rosszban.
„Amikor megkapod ezt az e-mailt, mi már ’levetkőztük ezt a halandó testet’. A döntés közös volt, külső nyomás nélkül született. Hosszú életet éltünk, és közel 75 évig voltunk együtt. Eljött az a pont, amikor a romló látás és hallás, valamint az energiahiány miatt már nem éltünk, csak léteztünk, és semmilyen gondozás sem javított a helyzeten. Érdekes és változatos életünk volt, kivéve a fiam, Jeremy elvesztésének fájdalmát. Élveztük az együtt töltött időt, igyekeztünk nem bánni a múltat, a jelenben élni és nem várni túl sokat a jövőtől. Sok szeretettel, Ruth és Mike” – olvasható a levélben, amelyet a házaspár szétküldött a szeretteinek, de csak a haláluk utáni kézbesítéssel.
Aki ismerte őket, valószínűleg úgy fog emlékezni rájuk, ahogy mindig is éltek: Ruth „a legélénkebb, legcsodálatosabb nő” volt, Michael pedig „kiemelkedő, okos, intellektuális férfi” – nyilatkozta a PA-nak a házaspár közeli barátja, Sonja Linden. Azt is elárulta, hogy legutóbb, amikor találkoztak, Ruth megjegyezte, „elég volt, készek vagyunk távozni, nem akarunk csak létezni. És ez az, amit csinálunk, csak létezünk a pillanatban” – idézte a barátnője szavait Sonja.
Az eutanázia, mint megoldás a halálra, viták tárgyát képezi. Míg egyesek jogosnak minősítik a lehetőséget és a törvényesítését követelik, addig mások hevesen elítélik. Hazánkban az asszisztált halál nem engedélyezett, és a kormány nem is tervezi a legalizálását. Gyakorlása bűncselekménynek minősül. A passzív eutanázia viszont nem minden esetben ütközik törvénybe – például, ha valaki visszautasítja az életét meghosszabbító gyógykezelést. Svájcban ez a módszer megengedett, de csak szigorú kritériumoknak való elégtétel mellett.
