Egy visszatérő mondat, amely újra és újra felbukkan a közösségi médiában, most pszichológiai értelmezést kapott. Donald Trump bejegyzéseiben egy sajátos záró formula vált állandóvá, amely nemcsak a stílusát, hanem a kommunikációs stratégiáját is formálja.
Ha valaki végiggörgeti a Truth Social felületét, hamar feltűnhet egy ismétlődő mondat: „Köszönöm, hogy figyelmet szenteltek ennek az ügynek.” A megfogalmazás olyan gyakran jelenik meg, hogy már külön jelenséggé vált. A The Washington Post adatai szerint 2025 decemberéig legalább 190 alkalommal használta ezt a fordulatot, ami azóta már jóval meghaladhatta a 200-at.
A mondat különböző témák végén tűnik fel: dicsérő bejegyzésekben, politikai fenyegetésekben és bejelentésekben egyaránt. Megjelent például akkor, amikor Sydney Sweeney reklámkampányát méltatta, és akkor is, amikor Iránnal kapcsolatban tett kijelentéseket. Más alkalommal Venezuela légterének lezárásáról írt, vagy éppen az Intel vezérigazgatójának lemondását sürgette – mindezt ugyanazzal a záró formulával.
A visszatérő szóhasználat mögött azonban nem feltétlenül puszta megszokás áll. Shenikka Moore-Clarke szerint a mondat ennél összetettebb jelentést hordozhat.
„Klinikai szempontból a »köszönöm, hogy figyelmet szenteltek ennek a kérdésnek« kifejezés ismételt használata többnek tűnhet, mint puszta formalitás. A kifejezésben a kontroll és a hatalom hangulata is benne van” – fogalmazott.
A szakértő úgy látja, a nyelvhasználat tudatos eszközzé válhat az imázsépítésben. „A nyelv gyakran az imázs és a hatalom kezelésének eszközévé válik” – mondja.
Szerinte egy ilyen kijelentés azt az érzetet kelti, mintha a beszélő lezárná a témát, és végső álláspontot képviselne.
„Ez [finom], de kontrollálónak értelmezhető” – mondta a szakember.
A pszichológus azt is kiemelte, hogy a mondat egyfajta kiemelésként működik a kommunikációban.
„Úgy hat, mintha azt mondaná: »ez valami fontos, amire oda kell figyelni«” – tette hozzá.
A Fehér Ház kommunikációs igazgatója, Steven Cheung egy másik megközelítést adott a jelenségre, amikor a lap kérdésére reagált.
„Közvetlenül és határozottan kommunikál, és nincs benne semmi kétértelműség” – szögezte le Cheung.
A visszatérő mondat időközben a politikai kommunikáción túl is megjelent: a MAGA-hoz kapcsolódó termékek között például olyan sapkák is feltűntek, amelyeken a „Thank you for your attention to this matter” felirat szerepel.
A kifejezés a közösségi médiában is visszhangot váltott ki. Egyesek tekintélyt sugárzó formulának tartják, mások viszont inkább ironikusan közelítik meg.
„Úgy kellene hangzania, mintha tekintélyt parancsoló és hivatalos lenne, de inkább passzív-agresszívnek tűnik”
„Próbál kitalálni egy szlogent.”
„Szerintem ez egy kód. Arra utal, hogy valamilyen lépést vár el, amit azonnal meg kell tenni”
A mondat a politikai ellenfelek körében is visszaköszönt: Gavin Newsom például korábban ironikusan használta a közösségi médiában.
