Október 24-én indult el a Viasat3-on Osváth Zsolt új talkshow-ja, az Őszinte leszek, ami már az első perctől merész, tabu nélküli beszélgetéseket ígért, a koncepció szerint pedig nem csak a meghívott vendégek, de maga a műsorvezető is véleményt nyilvánít a felmerülő kérdésekben.
Az annak idején a Való Világ nyolcadik szériájában feltűnő Osváth Zsolt egyébként is megosztó személyiség, és új műsorában sem zárkózik el attól, hogy mindenféle szűrők nélkül kimondja azt, amit gondol. Ahogy azt a talkshow-t beharangozó előzetesben is mondta: „Ha tetszik, ha nem, én őszinte leszek!”
Az Őszinte leszek legújabb adásában többek között a szülők, a család témaköre is szóba került, és Osváth Zsolt, aki gyerekkora nagy részét nevelőintézetben töltötte, ennek kapcsán beszélt a saját szüleiről is.
„Nekem anyukám meghalt. Nem volt egy jó anya, kétségtelen. Ettől függetlenül mindig segítettem neki, mert nem feltétlenül önszántából csinált, amit csinált. Viszont az apám egy hitvány, moslék gazember. De tényleg. És a legutolsó beszélgetésünkkor azt mondtam neki, ha meghaltál, valaki hívjon fel, és odaadom rá a pénzt, mert te is megérdemled a végtisztességet. Ezenkívül te tőlem semmi mást nem érdemelsz” – fogalmazott a műsorvezető.
A műsorban továbbá az a kérdés is felmerült, vajon hányan érezhetnek hasonlóképpen, hányan lehetnek azok, akiknek ehhez hasonló körülmények között kellett felnőniük, illetve előfordulhat-e, hogy valaki szerető családban nő fel, de később például a házastársa idegeníti őt el a szüleitől.