Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Tokió a legdrágább város a világon a válság okozta árfolyam-volatilitásnak köszönhetően – derült ki az ECA nagy-britanniai tanácsadó cég hétfőn közzétett közleményéből.

Az ECA által közzétett lista egyik meglepetése London volt, amely hosszú idei a világ legdrágább városai között szerepelt, és amely most a világ Top 50 legdrágább városainak része.

Az ECA tanulmánya szerint Tokió után Norvégia fővárosa, Oszló következik, a világ legdrágább városainak listáján.

Luanda és Angola a lista harmadik pozícióján foglal helyet, míg Párizs a 16 helyen lett a világ legdrágább városa. Az első tíz helyen három Japán város is helyet kap a listán: Nagoya – negyedik, Yokohama – ötödik, és Kobe – hetedik.

Egyetlen amerikai város sem került be a lista első 25 helyére, New York csak a 48-ik pozícióra jutott fel.

“A dollár leértékelődése a megélhetési költségek enyhe csökkenéséhez vezetett Észak-Amerikában, az angol font esése pedig olcsóbbá tette Nagy-Britannia meglátogatását a turisták számára. London így kevésbé drága, mint más európai nagyvárosok, mondjuk München, Amszterdam vagy Brüsszel”- mutatott rá az ECA felmérése.

Öt afrikai ország került be az első 25-be: Luandán kívül, helyet kap Libreville – 13, Abidian – 17, Abuja – 18 és Kinshasa – 23.

A francia városok közül Strasbourg a 32-ik pozíción, míg Lyon a 42-ik pozíción szerepel. Athén az 50-ik pozícióra került fel.

Íme a top 20-as lista:

1. Tokió, 2. Oszlo, 3. Luanda, 4. Nagoya, 5. Yokohama, 6. Stavanger, 7. Kobe, 8. Koppenhága, 9. Genf, 10. Zürich, 11. Berna, 12. Basel, 13. Libreville, 14. Helszinki, 15. Moskva, 16. Párizs, 17. Abidjan, 18. Abuja, 19. Tel-Aviv, 20. Seul.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!