Schobert Norbert: “Régóta fájdalomcsillapítókat kell szednem”

0
1551

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Jó ideje lehet tudni, hogy Schobert Norbi végleg visszavonul, többé mát nem tart nyilvános edzéseket, május végén áll utoljára színpadra.

Schobert Norbert: "Régóta fájdalomcsillapítókat kell szednem"

Schobert Norbi februárban jelentette be, hogy végleg visszavonul, akkor azt mondta, ezután csak három dologgal fog foglalkozni, a cégével, motivációs trainerkedéssel, és felesége, Rubint Réka brandjének építésével. Az idei Fitbalance beharangozó sajtótájékoztatóján azt is elárulta, visszavonulásának egészségi okai is vannak.

“Huszonöt éve vagyok aerobikedző, előtte tíz esztendeig aktívan sportoltam, ez összesen harmincöt évnyi megfeszített munka! Faltam a kilométereket, összesen nagyjából 11 ezer órát tartottam. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a hármas és a négyes csigolyám között nincsen porc. Kevesen tudják, régóta fájdalomcsillapítókat kell szednem, volt két szívműtétem is, tehát szét vagyok hajtva, mint egy öreg Zsiguli” – nyilatkozta a Blikknek Schobert Norbert.

Schobert üzleti dolgai mellett több időt szentel majd gyerekeire is, pláné, mivel Norbi és Lara is egyre közelebb kerül a családi céghez, hamarosan ők veszik át a stafétát édesapjuktól. Norbi május 26-án apjával lép fel annak utolsó tréningjén, míg Lara édesanyja új DVD-jén szerepel.

MEGOSZTÁS


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!