Gyorstalpalóra veszed ebben az évben, az élet minden területén. Tudatos és magabiztos vagy, ennek köszönhetően új célokat érsz majd el 2011-ben. Életed minden területére érvényes lesz idén a biztonság. 2011-ben megszabadulsz a materiális gondokból adódó félelmeidtől. Ebben az évben a lángoló szerelem is elérkezhet.
Munka
Ez az év az együttműködések, valamint a kollégákkal való kommunikáció éve. Sokkal nagyobb esélyeid lesznek, ha képes leszel együttműködni kollégáiddal az új projektek irányításában. Mindig megvan a lehetőség az önzetlen segítségre… Néha még te magad is meglepődsz azon, hogy honnan érkezik a segítség. Az eredmények amelyekre vártál nem vesztődnek el, sőt ellenkezőleg. Minden kapcsolatod, ismeretséged most a javadra válik.
Szerelem
Szerelmi életedet ebben az évben leginkább a gyengédség és a szenvedély jelzőivel jellemezhetjük. Egy gyengébb birtoklási vágy léphet fel, legfőképpen ha a csillagjegy második dekádjában születtél. A szenvedély az ajtódon kopog legfőképpen akkor ha egyedülálló vagy, nem vagy védve a “szerelem első látásra” jelenségtől. Szerelmi életed az év első felében szorosan kapcsolódik külföldhöz, azért külföldi utazásokban is részed lehet emiatt.
Félelmeid és aggodalmait sokkal jobban körvonalazódnak, de könnyebb lesz őket magaddal cipelni. Ha párkapcsolatban vagy, megfordul a fejedben a váltás, de előbb bizonyosodj meg, hogy valóban váltani szeretnél, tiszta fejjel hozd meg a döntésed. Az egyedülállóaknak 2011 ősze hozhat változást, a szerelem egy barátság révén érkezhet.
Pénz
Ez az a terület idén, ahol igazán meg tudd ragadni a dolgokat. A Nap, Jupiter és Merkúr impulzusai ragyogni fognak az értékelhető javak, pénzügyek és vagyontárgyak szférájában. Ebben az évben igencsak fut a szekered, fejlődéseken mész keresztül, értékes szerződéseket kötsz, amelyek jelentős összegekkel gazdagítanak. Az új tudás megismerésben rejlik a siker is. Az együttműködések ebben az évben nagyon jók lesznek.
Kapcsolatok
Tudod, hogy több energiát kell befektetned az embertársaiddal való kommunikáció sikeres kivitelezésében. Ez benned túl sok feszültséged gerjeszt. Hogy lekerüld az akadályokat a legkisebbre csökkented a kockázatokat. Vigyázz, az év nagy részében eluralkodhat rajtad a pesszimizmus. Ne félj adni és ne félj kapni. Meg kell tanulnod többet adni az embertársaidnak.
Egészség
A 2011-es év egészségügyi szempontból csendes, harmonikus év lesz. Tele leszel energiával, életerővel. A felhalmozott energiának köszönhetően képes leszel a hegyeket is megmozgatni, hogy elérd céljaid. Figyelj azonban oda, a sok pörgés idegessé, stresszessé tehet, ez pedig hosszútávon nem hoz jót.





September 9th, 2010
Twice
Kategóriák:
Címkék: 






De jó lenne…
A Nagy Szerelmet mindig csak jövőre ígérik…
Keményen dolgozom,és a jövő évre ez meghozza gyümölcsét.Bízom benne,hogy beigazolódik a jóslat!
Igen tőrekszek,mindenre.Bizombenne,hogy-igy,lessz.De,jolenne!!
Keményen,dolgozom,De jo lenne…Tőbb-pénz-szerelem!!!Talán még igaz,is,lessz??
Nagyon jól hangzik! Úgy érzem igaz is!
Nagyon bízom,hogy az új év meghozza a változást,és biztonságot.Szerelmem az már van és bízom benne mi vagyunk és leszünk a legboldogabbak.
Remélem,hogy a szerelmi életem jövőre nem megy csődbe :S mint idén =/ hanem egy igazi párkapcsolat lesz belőle
Bízok benne és remélem nem fölöslegesen…
Hát remélem így is lesz ^^
=)
Mondjuk a szerelemről most lemondanék,és a tanlásba fektetném ezt az erőt
jaj de jóó lesz nekem
Már minden teljesült.
A nagy szerelem nekem már megvan,pénz az jöhetne,mert idén tényleg kéne!
NAGYON SZERETNÉM HA MINDAZ AMI A CSILAGJEGYEMBE LEVAN IRVA 2011 -BE IGAZ IS LENNE
Ha ez igaz lenne az idei évre, talán életem legszebb éve lenne??? De hát?????!!!! A remény hall meg utóljára.
nagyon örülnék ha igaz lenne már hiányzik a szerelem az életemből
Asszem minden osszejott iden….Kulfold, jo munka jo munkatarsak, jo fonokok… es a szerelem is elert egy baratsag kepeben….hihetetlen, hogy igaz!!!!!!
))))