Kevesebb, mint egy héttel a spanyol bajnokság indulása előtt a bajnoki (és Szuperkupa) címvédő Barcelona és a kupagyőztes Real Madrid kétszer feszül egymásnak a SPORT TV képernyőjén, a Spanyol Szuperkupa meccsein.
A spanyol foci hívei minden bizonnyal élvezik az El Clásico dömpinget, hiszen az ibériai focitorta habjából bőven jutott nekik idén (eddig 4 falat) és most a 2011-12-es La Liga-szezon előtt is belekóstolhatnak (négy nap alatt kétszer).
Rögtön kiderül tehát, hogy a két szupersztárokkal teletűzdelt alakulatnak hogyan sikerült a felkészülés, és milyen formában várják a bajnoki rajtot. Akármilyen hihetetlen, a Barcelona és a Real Madrid legutóbb 14 éve, azaz 1997-ben játszott Szuperkupa döntőt, akkor a fővárosiak örülhettek a trófeának. A katalánok nyolcszoros, a madridiak hétszeres szuperkupa-győztesnek vallhatják magukat.
A tavaly verhetetlennek tűnő Barcelona a nyári átigazolási időszakban egy játékosra feni nagyon a fogát, és úgy tűnik érte szinte bármit hajlandó lenne megadni. Cesc Fabregas, az Arsenal csapatkapitánya is kijelentette, hogy szíve szerint visszatérne nevelőegyesületéhez, hogy a gránátvörös-kékek sikeréért harcoljon. A Real és Mourinho visszafogottan költekezett és inkább posztra igazolt a meglévő kerethez, Fabio Contreaóval például a védelmet erősítette meg.
Az IFFHS statisztikái szerint a spanyol Primera Division a legerősebb bajnokság, a Barcelona pedig a legerősebb csapat a világon. Az UEFA kihirdette, hogy Messi, Xavi Hernandez és Cristiano Ronaldo lehet idén Európa legjobb labdarúgója (az első két játékos a Barcelonában, az utóbbi a Real Madridban játszik), de a top 10-be befért a Barcelonából Iniesta és Pique is. Az Aranycipőt pillanatnyilag Ronaldo, az Aranykesztyűt madridi csapattársa, Iker Casillas viseli, a kispadról pedig Josep Guardiola és Jose Mourinho irányítja az ászokat. Nem csoda, hogy a két nagycsapatot tartják idén is a bajnoki cím legnagyobb esélyesének. A világsztárokkal teletűzdelt Barcelona és Real Madrid két Szuperkupa-mérkőzését és az összes bajnokijukat élőben közvetíti a SPORT TV.
Nem szabad azonban elfeledkezni a többiekről sem. Nem csak a két gigaklub stadionjában rúgják felbecsülhetetlen értékű labdarúgók a bőrt. Az Atletico Madrid például 45 millió euróért adott túl Kun Agüerón. A klub igyekszik hasonló kaliberű játékosokkal pótolni a csatárt. Malagában Abdullah Al Thani ismét belenyúlt a pénztárcába és sikerült Dél-Spanyolországba csábítania Jeremy Toulalant, Joris Mathijsent és Ruud van Nistelrooyt is, ezzel egy újabb sztárokkal teletűzdelt csapat alapjait építi. A Barcelona, a Real Madrid, az Atletico Madrid és a Malaga mellett a mindig erős Valencia és a Sevilla is nemzetközi szintű erőt képvisel. Két nagynevű klub cserélt helyet az első-, és másodosztályban. A Deportivo La Coruna visszalépett egy osztályt, míg a Betis újra a legjobbak között szerepelhet.
Aki a magyar játékosokra kíváncsi, az a Vadócz Krisztiánnal felálló Osasuna és a Pintér Ádámot soraiban tudó Zaragoza mérkőzéseit is nyomon követheti. A SPORT TV fordulónként öt találkozót tűz műsorára, szombaton a SPORT2-n, vasárnap pedig a SPORT1-en kettőt, míg hétfőn a SPORT1-n egyet. A SPORT TV emellett idén először közvetít spanyol másodosztályú mérkőzéseket is.
„Óriási öröm és óriási felelősség számunkra, hogy a 2011-12-es idényben is mi közvetítjük a spanyol bajnokságot.” – árulta el Máté Pál, a SPORT TV főszerkesztője, majd hozzátette: –„A nézettségi adatok alapján egyértelmű, hogy a magyar nézők a külföldi bajnokságok közül a spanyolra a legkíváncsibbak, így természetes, hogy nálunk minden hétvégén a képernyőn vendégeskedik a Barcelona és a Real Madrid, avagy a világ két legnépszerűbb klubja.”
Real Madrid – Barcelona (Spanyol Szuperkupa 1. mérkőzés): augusztus 14., vasárnap, 21.00, SPORT1 (élő)
Barcelona – Real Madrid (Spanyol Szuperkupa 2. mérkőzés): augusztus 17., szerda, 22.00, SPORT1 (élő)
Spanyol bajnoki mérkőzések: augusztus 20-tól élőben, kizárólag a SPORT TV műsorán