KezdőlapBulvárChristina Applegate megrázó részletet osztott meg gyógyíthatatlan betegségével kapcsolatban

Christina Applegate megrázó részletet osztott meg gyógyíthatatlan betegségével kapcsolatban

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Christina Applegate nemrég újabb szívszorító részleteket osztott meg a szklerózis multiplexszel folytatott küzdelméről a Good Morning America című műsorban.

„A tüneteim 2021 elején kezdődtek, és szó szerint csak a lábujjaim bizseregtek” – mondta a színésznő. „És mire ugyanezen év nyarán elkezdtük a forgatást, már kerekesszékben vittek a forgatásra. Nem tudtam volna olyan messzire elmenni” – tette hozzá, a Netflix Halott vagy (Dead to Me) című sorozatára utalva, amiben akkoriban szerepelt.

Applegate korábban a Variety-nek beszélt arról 2022-ben, hogy éppen a forgatás közepén voltak, amikor diagnosztizálták nála a betegséget.

„Nem tudtam, mi történik velem. Januárban elzsibbadtak a lábujjaim, és nem vettem róla tudomást. A lábfejem is zsibbadt, és nem vettem róla tudomást. Egyszer csak elestem. Az emberek azt mondták: ‘Ó, ez csak neuropátia.’ Ekkor már kerekesszékkel kellett elvinniük a forgatásra, mert nem tudtam gyalog elmenni, ha messze volt a díszlet. Állandóan aludtam, és felszedtem vagy 20 kilót – sok minden történt” – magyarázta a színésznő.

A sztár a Good Morning Americának adott interjúban elmondta, hogy szerinte a betegsége már körülbelül 7 évvel a diagnózis előtt elkezdődhetett, mivel néha azt tapasztalta, hogy a lábai egyszerűen összecsuklanak alatta, de akkoriban nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget.

„Igazából csak úgy fogtam fel, hogy fáradt vagyok, vagy kiszáradtam, vagy az időjárás miatt lehet. Aztán hónapokig nem történt semmi, és nem figyeltem oda.”

Christina Applegate a szklerózis multiplexszel folytatott küzdelmét „egyfajta pokolként” jellemezte, és azt mondta, az utóbbi időben elszigetelte magát az otthonában.

Christina Applegate elsírta magát az Emmy-díjátadón, amikor meglátta a közönség ovációját
Christina Applegate az Emmy-díjátadón – Fotó: YouTube

„Láthatatlan betegségnek hívják. Nagyon magányos tud lenni, mert nehéz elmagyarázni az embereknek. Gyötrelmes fájdalmaim vannak, de már hozzászoktam. Jelenleg elszigetelődöm. Valahogy így nézek szembe ezzel, nem megyek sehová, mert nem akarok. Nehéz” – fogalmazott a színésznő.

Applegate visszalépett a színészkedéstől, de nemrég részt vett a 2024-es Emmy-díjátadón januárban, ahol a közönség állva tapsolt, amikor megjelent a színpadon, hogy átadjon egy díjat. A Good Morning Americának adott interjúban azonban Applegate azt is elárulta, hogy ő maga alig emlékszik arra az estére.

„Valahogy teljesen kiesett az egész, az emberek azt mondták, hogy nagyon vicces voltam, én pedig azt sem tudom, mit mondtam. Nem tudom, mit csináltam. Annyira magamon kívül voltam az izgalomtól, hogy már azt sem tudtam, mi történik. De nagyon szeretve éreztem magamat, és ez gyönyörű dolog volt.”

Christina Applegate arról is beszélt, milyen pusztító hatása van a betegségének az egész családjára, és különösen 12 éves lányára, Sadie-re, aki bizonyos értelemben elveszítette az édesanyját, mivel már nem képes azokra a dolgokra, amikre korábban.

„Olyan dolgokra, mint az, hogy minden nap táncoljak vele. Minden nap elmenjek érte az iskolába. Jelen lenni, kimozdulni a házból, felkelni az ágyamból. Sadie már nem látja ezeket a dolgokat” – nyilatkozta a színésznő a People magazinnak.

„Ha bejön a szobámba, és látja, hogy az oldalamon fekszem, tudja, hogy nem kérhet tőlem semmit. És ez teljesen összetör. Mert imádok megtenni dolgokat a gyerekemnek. Imádok neki ételt készíteni és odavinni neki, de néha egyszerűen képtelen vagyok rá. De megpróbálom. Próbálkozom” – tette hozzá.

Az 52 éves Applegate azt mondja, barátnője, a Sopranosból ismert 42 éves Jamie-Lynn Sigler támogatása jelenti neki a legtöbbet, és nélküle nem lenne képes erre a küzdelemre. Sigler 20 éves kora óta küzd a szklerózis multiplexszel.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet