KezdőlapBulvárCsillagászati összeget keres a Budapesti Operettszínház kirúgott színésze - kollégái is meglepődtek

Csillagászati összeget keres a Budapesti Operettszínház kirúgott színésze – kollégái is meglepődtek

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A Budapesti Operettszínház honlapján közérdekű információként megjelent táblázatból kiderült, hogy Sándor Péter az első negyedévben 10 millió forintot keresett az intézménynél. Az összegen a színész kollégái is meglepődtek, még Dolhai Attila sem kap ekkora összeget – írja a Story.

Sándor Pétert tavaly februárban kirúgták az Operettszínházból, amit egy közleményben „a színház falain belül tett megnyilvánulásainak tartalma és hangneme elfogadhatatlanságával” indokoltak. A közönséget felháborította a színház döntése, és még petíciót is indítottak emiatt, követelve kedvenc színészük visszatérését a színpadra.

A színház végül megegyezett a színművésszel, aki nemcsak hogy visszatért, de úgy látszik, a fizetését is alaposan megemelték.

Az Operettszínház által megosztott adatokat a Blikk közölte, megjegyezve, hogy Sándor Péter ugyan jelenleg nyolc darabban is szerepel, de ezek között van, amit nagyon keveset játszanak – van, ami idén csak egyszer került színpadra – ráadásul bizonyos darabok hármas szereposztásban futnak, ami azt jelenti, hogy ezeknek is csak az egyharmadában állhat színpadra.

Ez nem kerülte el a kollégái figyelmét sem, és egy, a neve elhallgatását kérő alkalmazott így fogalmazott ezzel kapcsolatban a Blikknek nyilatkozva: „Nem játszik mindennap, sokszor heti egy-kettőt, de az tény, hogy amióta visszajött, szívesen foglalkoztatja a vezetőség, sorra kapja a lehetőségeket. Ám tízmillió forintot a színház legnagyobb sztárjai sem kapnak ennyi idő alatt.”

A színház által megosztott listán három másik művész szerepel: Bozsik Yvette előadó-művészeti tevékenységért 8,9, rendezői és koreográfusi munkájáért 7,5 milliót, Janza Kata 5 milliót kap, Dolhai Attila cége, a Music Roll Kft. pedig 8,9 milliós tétellel jelenik meg a listán.



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet