Két évig tömegjelenetek néhány szavas mondatait mondta, mielőtt megkapta első önálló szinkronszerepét Csuja Imre. Innen gyorsan felpörgött a pályája: saját elmondása szerint mintegy 1200 filmben dolgozott, és olyan világsztároknak kölcsönözte a hangját, mint Peter Ustinov, Wesley Snipes, Al Pacino, Alfred Molina vagy Gregory Peck.
Az Otthon a rabbinál műsorában Megyeri Jonatán arról is kérdezte a színészt, miként vált a magyar szinkron egyik legismertebb hangjává, és miért nem vállal már ilyen munkákat.
Fizetéskiegészítésnek indult a szinkron
Csuja Imre már a Színház- és Filmművészeti Főiskolán járt szinkronórákra. Pályakezdőként elsősorban olyan lehetőséget látott benne, amellyel a színházi fizetését egészítheti ki.
„Abban láttam én a lehetőséget, hogy egy kis fizetéskiegészítéshez juthatok” – mondta.
Két éven át tömegezett. Ez a munka azt jelentette, hogy a háttérben hallható csoportok hangjait, kiáltásait és rövid mondatait rögzítette a többi közreműködővel.
Egyik első emlékezetes feladatánál a mikrofon elé állva azt kellett kiáltania: „Vizet! Vizet!” Márkus Éva rendező rögtön közbeszólt:
„Imrém, nem szomjas, ég a hajó. Azt egy picit más hangon, más hangsúllyal kell mondani.”
Peter Ustinov után felgyorsult a pályája
A kisebb feladatokat követte az első epizódszerep, majd Csuja Imre rögtön Peter Ustinov magyar hangja lett a Quo Vadisban. A színész úgy fogalmazott, ettől a ponttól kezdve már megállíthatatlannak tűnt a folyamat.
„Két évig jártam tömegezni, és akkor megkaptam az első epizódszerepet. Aztán rögtön Peter Ustinov magyar hangja voltam a Quo Vadisban, és onnantól kezdve beindult a gőzhenger” – mondta a színész.
Egy újságíró ismerőse később összeszámolta a munkáit. Az eredmény a színészt is meglepte.
„Ezerkétszáz filmben szinkronizáltam.”
Tizenhét éven keresztül számos jelentős külföldi színész magyar hangjaként dolgozott. Ed O’Neill hangján A rém rendes családban is hallhatta a közönség, emellett Wesley Snipest, Randy Quaidet és Alfred Molinát is szinkronizálta. Al Pacinónak három filmben kölcsönözte a hangját, pályája korábbi szakaszában pedig Gregory Pecket is megszólaltatta magyarul.
A nézők egy ideig inkább a hangját ismerték, mint az arcát.
„Egy időben úgy is hívtak az országban, hogy jaj, az meg a magyar hangja, Csuja Imre, mert akkor még az arcomat nem látta senki” – mesélte Csuja Imre.
A digitális szövegek miatt hagyta abba
Csuja Imre szerette a szinkronizálást, ám a munkakörülmények idővel megváltoztak. A papíralapú szövegeket digitális felületek váltották fel, amelyek tartós használata megterhelte a szemét.
„Aztán jöttek ezek a digitális szövegek, és az már nagyon szemrontó volt. Szóval én most már egy ideje nem szinkronizálok” – mondta.
A színész számára a színház, a filmezés, a rádió és a szinkron együtt tette teljessé a pályát. A színházban akár tíz éven át fejben kellett tartania egy szerepet, míg a kamera előtt a természetes, visszafogott játék szabadságát szerette.
„Én nem tudnék meglenni csak az egyikkel vagy csak a másikkal. Nekem így gömbölyű a színészi életem, hogy mindezeket csinálhatom” – fogalmazott Csuja Imre.
