Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy kövesd legújabb Facebook oldalunkat!

Első gyerekét várja Dér Heni énekesnő.

Első közös gyerekét várja Dér Heni és Bakos Gergely, aki nemrég a második helyen végzett a Nyerő Párosban, és ahol a döntőben egyetlen egy sztárpár sem szavazott rájuk.

“Nyár végén, egy húzós nap után jött a nagy fordulat. Fáradtan értem haza hajnalban, három koncertet követően, mégsem tudtam sokáig aludni, mert a biológiai órám kidobott az ágyból két óra alvás után. Felkeltem, és azt éreztem, hogy csinálnom kell egy terhességi tesztet, holott semmilyen jel sem utalt arra, hogy várandós lehetnék, és nem is szoktam találomra tesztelni.” – mondta az énekesnő.

Dér Heni a Nyerő Párosban mesélte el, hogy elvesztett egy kisbabát, éppen ezért örültek annyira a hírnek, párja, Bakos Gergő nagyon meglepődött az örömhír hallatán.

“Aznap, amikor elmentünk Gergővel ebédelni, közöltem vele a nagy hírt. Átadtam neki a tesztet az asztal alatt. Ugyanazt a megdöbbenést láttam az arcán, ami az enyémen volt aznap reggel. »Ez hogy lehet? Ilyen létezik?« Ilyen kérdéseket tett fel, miközben természetesen nagyon örültünk. Azonnal felhívtam az orvosom, hogy adjon egy minél közelebbi időpontot, nézzük meg a babát ultrahangon is. Féltünk, hogy esetleg most is rossz helyen ágyazódott be. Csendben próbáltunk várni és örülni, egészen addig, amíg másfél hét múlva elmentem az orvoshoz. Gergő is bejöhetett velem, mindketten nagyon izgultunk. A világ legjobb, legmegnyugtatóbb érzése járt át minket, amikor megláttuk a monitoron, hogy minden a helyén van.” – mondta az énekesnő a Story magazinnak.

Instagram oldalán megkérte a rosszakaróit, hogy hagyják békén.

“Igen, a hír igaz… 🙏🏼🙏🏼❤️❤️ Bakos Gergellyel első közös gyermekünket várjuk. Leírhatatlan érzés. Ezúton kérném a rosszakaróimat, amennyiben tehetik, kerüljék el az oldalamat, a sajtó munkatársait pedig arra kérem, ne zaklassanak mindenféle kérdéssel, a második trimeszteremet szeretném úgy megélni, ahogy a gyermekem is megérdemli: boldogan és nyugalomban…🙏🏼🙏🏼 Köszönjük ❤️❤️” – írta az énekesnő.



Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!