Képzeld el azt a borzalmas állapotot, hogy teljesen éber vagy, de nem vagy képes kommunikálni a külvilággal, vagy akár csak megmozdulni. Terry Newbury pontosan ezt a valóra vált rémálmot élte át.
Az Egyesült Királyságban, Walesben élő Terry Newbury váratlanul, gyakorlatilag egyik napról a másikra betegedett meg, és az állapota mindössze néhány óra leforgása alatt kritikussá vált. Az akkor 31 éves férfi kommunikációs mérnökként dolgozott, teljesen egészséges és fitt volt, egészen addig a pillanatig, amikor egy váratlan fertőzés következtében az immunrendszere megtámadta az idegrendszerét.
Olvasd el ezt is: Stephen Hawking halála előtt egy utolsó figyelmeztetést intézett az emberiséghez
A Guillain–Barré-szindróma (GBS) a perifériás idegrendszer betegsége, ami valamilyen fertőzés hatására alakul ki. Ritka (100.000 emberből évente egyet érint), autoimmun, a perifériás – elsősorban a motoros – idegeket érintő gyulladás, amely gyorsan teljes bénuláshoz vezet, saját testének börtönébe zárva a beteget. A betegség pontos okait még kutatják, és egyelőre nincs ismert gyógymódja, de megfelelő kezelés mellett a betegek körülbelül 80%-a teljesen felépül néhány hónaptól egy évig terjedő időszakon belül – bár képtelenség megállapítani, várhatóan mennyi ideig tarthat a vegetatív állapot.
Terry néhány napja nem érezte jól magát, köhögött, légzési nehézségei voltak, és egy kicsit furcsán járt, de az állapota gyakorlatilag egyik óráról a másikra vált kritikussá. Teljesen lebénult, még az arcizmait sem tudta mozgatni, nem tudott egyedül lélegezni, csak a szemeit tudta mozgatni, bár a szemhéjait eleinte nem tudta egyedül felnyitni. Mindeközben azonban az elméje teljesen ép és egészséges maradt, mindent hallott, ami körülötte történt, és, ha felnyitották a szemét, látta, mi zajlik körülötte. Kommunikálni azonban egyáltalán nem tudott a külvilággal.
» Dubajba ment tanárnőnek, hogy milliárdosok gyerekeit korrepetálja: „3 ezer dollárt kaptam, hogy megoldjam a gyerek házi feladatát”
» Hogyan figyelnek minket otthon: 10 eszköz, amelyen keresztül kémkedhetnek utánad!
» „A vőlegényem két nappal a lánykérés után lefújta az esküvőt, amikor megtudtam miért, összeomlott a családom”
» A gondolatok, amelyeket az Univerzumnak küldesz, elkerülhetetlenül visszatérnek hozzád
Édesanyja és nővére minden nap mellette voltak a kórházban, és azért imádkoztak, hogy Terry állapota jobbra forduljon. Unokahúga, Abigail, pedig sorra küldte a rajzokat és jókívánságokat nagybátyja betegágyához. „Azt hiszem, az egészben a tehetetlenség a legrosszabb. Az, hogy az egész ilyen hirtelen történt: az egyik pillanatban egy kicsit rosszul érezte magát, és mindössze néhány óra múlva már az intenzív osztályon feküdt, és egyáltalán nem tudott mozogni. Az egész hihetetlenül sokkoló volt.” – mondta Terry testvére, Kate.
Terry több mint 90 napot töltött az intenzív osztályon. Egy hónap elteltével nyitotta ki először a szemét, és ez végre felcsillantotta a reményt. Orvosa, Dr. James Williams, ezután azon dolgozott, hogy Terry újra kommunikálni tudjon a külvilággal, mert az, hogy nem tudott beszélni, a férfi saját bevallása szerint, betegsége egyik legnehezebb része volt. Miután már szabadon tudta mozgatni a szemét, egy különleges számítógép segítségével vehette fel újra a kapcsolatot a környezetével, ami a szemmozgást követve teszi lehetővé a kommunikációt. Az orvos és a családtagok legnagyobb megkönnyebbülésére úgy tűnt, Terry nem mutatta a mentális trauma jeleit (a bezártság traumája ugyanis hosszú távú pszichológiai károsodást okozhat), sőt, rá jellemző szarkasztikus humorát is megőrizte.
Ahogy teltek a napok, Terry egyre inkább visszanyerte a teste fölötti irányítást, lassanként mozgatni tudta az izmait, és egy idő után már beszélni is tudott. Elmondta, hogy az önmagába zártan töltött hónapok alatt rengeteget gondolt az édesapjára, aki rákban halt meg, amikor Terry még csak 13 éves volt. „Csak a jó időkre gondoltam, amikor még ott volt mellettem, és azt kívántam, bárcsak most is itt lehetne, hogy segítsen nekem átvészelni a dolgokat. Az apám azt mondaná nekem: csak légy türelmes.” – mesélte Terry.
„Olyan sok dolog van, amit természetesnek, magától értetődőnek vettem azelőtt. Olyan dolgok, mint a járás, a beszéd, a családom. Remélhetőleg most már túl vagyok a nehezén. Teljesen hétköznapi dolgokat akarok csinálni, és haza akarok menni.” – tette hozzá Terry, aki 97 nap után végre elhagyhatta az intenzív osztályt. Lassan visszanyerte a hangja fölötti teljes irányítást, és a teste is egyre erősebb lett.
