Az új-zélandi Tayla Clement csupa pozitivitás, még akkor is, ha ezt az arcával nem tudja kifejezni, hiszen egy rendkívül ritka, veleszületett rendellenesség miatt nem tud mosolyogni. A Möbius-szindróma az arcidegeket érintő betegség, leglátványosabb tünete az arckifejezések hiánya, de ennél súlyosabb problémák is felléphetnek: a szemek oldalirányú mozgatásának képtelensége, beszéddel vagy nyeléssel kapcsolatos nehézségek.
A betegséget még kisbabakorában diagnosztizálták nála, és Tayla 11-12 éves kora körül átesett egy komolyabb műtéten, aminek elvileg lehetővé kellett volna tennie, hogy mosolyogni tudjon, de a beavatkozás nem volt sikeres. A sikertelen műtét őt is és az édesanyját is megviselte.
„Szívszorító volt a hír, mert azon gondolkodtam, mi fog történni a későbbiekben, hogy fog fejlődni, milyenek lesznek a tinédzser évei, milyen lesz az élete fiatal felnőttként?” – mesélte Tayla édesanyja, Nicki.
Nicki aggodalmai nem bizonyultak alaptalannak, a lányának kamaszként nem volt könnyű élete, az iskolában folyton gúnyolták a betegsége miatt, sőt, még fizikai bántalmazásnak is ki volt téve – lökdösték, rángatták, elvették a hátizsákját és a könyveit. Nem találta a helyét, nem volt önbizalma, és nem szívesen mozdult ki otthonról.
Később, a húszas éveinek elején, eldöntötte, nem hagyja, hogy a betegsége teljes mértékben meghatározza őt. „Ez nem azt jelenti, hogy akkor teljesen elfogadtam önmagamat, de 4 éven át keményen dolgoztam minden területen, hogy a lehető legjobb életet éljem. Amikor elkezdtem elfogadni azt, aki vagyok, az egész világ megnyílt előttem” – mondja Tayla.
Fokozatosan egyre jobban érezte magát a bőrében, és nem sokkal később kipróbálta magát az atlétikában, egészen pontosan a súlylökésben. Mint kiderült, igazi őstehetség, és azonnal meg is döntötte az új-zélandi súlylökő rekordot. Most sikeres paralimpikon, influenszer és motivációs előadó, akinek az a célja, hogy megmutassa az embereknek, mindig van fény az alagút végén.
„Ha néhány évvel ezelőtt kérdeztek volna meg erről, még valószínűleg bosszankodtam, vagy szomorkodtam volna miatta, és valószínűleg szerettem volna egy újabb műtétet, ami lehetővé teszi, hogy mosolyogjak, de most már több mint elégedett vagyok így. Szeretem, hogy nem tudok mosolyogni, ez az én szupererőm” – mondja Tayla.
