Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A Való Világ győztesét négy év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék emberrablás miatt.

Négy év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék VV Auréliót, akit emberrablás vádjával ítéltek el. A Való Világ egykori győztese egy bárban berúgott és elaludt. Ezt használta ki egyik vele lévő ismerőse, aki 130.000 forintot vett el tőle. Másnap a villalakó két barátjával Dusnokra ment, mert úgy tudta, ott van az ismerőse, aki vélhetően meglopta.

Egy vendéglátóhelyen meg is találták a tettest, akit felpofozott és kihúzta az utcára. Két társa lefogta a tolvaj kezét, míg Aurélió ököllel ütlegelni kezdte a férfit, majd elvette a nála lévő pénzt, karóráját és telefonját. Az ütlegelés hatására a sértett bevallotta, hogy ellopta Aurélió pénzét, majd félelemből azt mondta, a pénzt Dusnokon, a nagyszüleinél rejtette el.

VV Aurélió ekkor kocsiba ültette a férfit és két barátjával elhajtottak a nagyszülők házához, ahol viszont nem találták az ellopott pénzt, így ismét autóba ültek a sértettel és Bajára indultak.

Út közben VV Aurélió a pénzét követelte, és többször megütötte a férfit, aki ekkor azt mondta vigyék az édesanyjához, mert megpróbál kölcsön kérni tőle, hogy visszaadja az okozott kárt. Ezt követően azonban nem a tolvaj édesanyjához mentek, hanem VV Aurélió lakására.

Itt írattak a férfival egy visszadátumozott kölcsönszerződést, amiben elismerte a kölcsönt, és amelyet minden héten pénteken 20 ezer forintonként vállal törleszteni. Ezt követően a három férfi visszaadta a telefonját a férfinak, majd elengedte.

Az utolsó szó jogán Aurélió nem ismerte el bűnösségét. Könnyeivel küszködve azt mondta, esze ágában sem volt elrabolni és testileg bántalmazni a sértettet.

Mivel VV Auréliót egy korábbi ügy miatt 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönre ítéltek, ezért a mostani ítélethez hozzácsapták a mostanit, így 5 év és 2 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Az ítélet egyelőre nem jogerős.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!