Mindketten túl vannak már két sikertelen házasságon, és több évtizedes közös munka áll mögöttük. Bár hosszú évek óta jóbarátok, Janza Kata és Bereczki Zoltán most ismerték be először: volt idő, amikor mindkettőjükben felmerült, hogy párként is megpróbálhatnák együtt.
Palikék Világa: Úton az Arénába című minisorozat keretében Ábel Anita ezúttal a Budapesti Operettszínház két híres színészét fuvaroztatta. Amikor Janza Kata is helyet foglalt az autóban, a műsorvezető azonnal fel is tette a kérdést, amelyet már sokan, több alkalommal is megkérdeztek volna: vajon nem merült-e fel bennük, hogy a való életben is szerelmesek legyenek egymásba? Merthogy a színpadon Bereczki Zoltán és Janza Kata többízben is alakított már szerelmespárt, és a köztük lévő háromévnyi korkülönbség semminek számít.
„Hát dehogynem” – felelt habozás nélkül a színésznő. Míg Bereczki Zoltán rögtön kiegészítette: „persze. Meg a színpad erre nagyon alkalmas, ugye, hogy egymás felé löki ezeket az energiákat”. Janza Kata továbbvitte a gondolatot, és felidézte a színész egyik mondását, amelyet gyakran hangoztatott a színházban, főként amikor ez a téma jött fel a kollégák között: „Neked volt egy jó mondásod. És akkor most kinyitjuk ezt a szelencét, és akkor mindenki gondoljon, amire akar: vannak dolgok, amiket a sírba visszük magunkkal” – mesélte nevetve Janza Kata, majd gyorsan hozzátette: „viccet félre téve: nyilván megérintődtünk, hiszen Zoli is olyan ember, mint én, hogy nem tud úgy játszani, hogy ha nincs ott a szíve. Ez az egyik, amit rettenetesen imádok benne, hogy olyan lelkes, amilyen lelkesek csak a gyerekek tudnak lenni.
Szerintem minél később növünk fel, valahol megállunk korban, és ha tudjuk konzerválni azt az állapotot, akkor nagyon boldog művészember válik az emberből… Én körülbelül húszéves koromban álltam meg, és amikor ma belenézek a tükörbe, soha nem tudom, ki ez a néni, merthogy én annak a húszéves fiatal lánynak érzem magam. Nyilván felelősségteljesen csomó dologban fel kellett nőni, de a színpad pont nem ez a hely, hanem meg kell keresni azt a kíváncsiságot, ami Zoliban végtelen.
Soha nem láttam úgy se próbán, se előadáson, hogy ne úgy állt volna ott, hogy élete pillanatai következnek most. Ez a lelkesedés, ami a Zoliban van, szerintem nagyon hamar átragad arra az emberre, aki partner tud ebben lenni, aki hasonló hozzá. Szerintem a Jövőre Veled ugyanitt egyik legnagyobb sikere az volt, hogy egyetlen pillanatot sem engedett elmenni. Saját élményből dolgoztunk, a családunk élményeiből. Tehát például az öreg jelenetben például teljesen úgy nézett ki Zoli, mint Apca, az édesapja. Teljesen arra formálta. Én Kati mama voltam idősen, még a frizuránk is olyan volt, még a mozdulataikat is levettük, és annyira hiteles és őszinte volt, hogy sokszor a körülöttünk lévők azt mondták, néha faxnisak vagyunk.
Zolit sokszor érte az a vád, hogy nagyon profin képzel el mindent, és ezt meg is követeli. De szerintem ez a titok nyitja, mert ha találkozik ez a profizmus azzal a gyermeki kíváncsisággal és azzal az ösztönös szerelemmel, ahogy ő a színpadhoz áll, akkor abból katartikus dolgok tudnak születni” – jellemezte művésztársát és általánosságban a szakmát, a mögötte rejlő szépséget, a kollégák közti „kémiát” a színésznő, akit a Blikk idézett.
Ettől függetlenül, Bereczki Zoltán és Janza Kata megmaradtak barátságban, ami nemcsak a színház falai mögött, hanem azokon kívül is összekovácsolja őket. Az Operettszínház egyébként több, mint egy munkahely – egy közösség, egy család, amelynek működéséről, színfalak mögötti szerepeiről szintén szó esett az interjúban.
„Jó színházi feleség voltam mindig, ami azt jelenti, hogy mindegyiket ismertem, mint a tenyeremet, és pontosan tudtam, hogy milyen pedagógiai eszközzel lehet őket megzabolázni. Még mielőtt észrevette volna, hogy már nem is forrong, már nem is forrongott. Mindig tudtam, hogy mit kell mondani Zolinak, vagy milyen hangulatot kell teremteni körülötte, hogy eltereld okosan a figyelmét. De volt, amit hagytam, önző módon, mert megvívta kettőnk helyett a csatát. Akkor meg örültem, hogy ő tud konfrontálódni mindig a jó ügy érdekében” – idézte fel a régi szép emlékeket Janza Kata.
