KezdőlapBulvárFolytatódik a szópárbaj: Lovász László visszaszúrt Bochkor Gábornak

Folytatódik a szópárbaj: Lovász László visszaszúrt Bochkor Gábornak

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Meglepte az országot, amikor év elején bejelentette: távozik a Retro Rádió reggeli műsorából. Lovász László azóta többször is kifejtette, felmondásának oka elsősorban az volt, hogy nem érezte magát megbecsülve, és az sem esett jól neki, hogy nem marasztalták. Ugyanakkor, öt és fél év után már a napi rutin is megterhelő volt számára. Egy friss interjúban Laci a jelenlegi munkahelyéről mesélt, a szavai mögött pedig nem rejtegette a célzást…

Hirdetés

Lovász László úgy érzi, megtalálta a helyét a Dumaszínházban. Egy olyan munkaközösség részévé vált, ahol tárt karokkal várták, és nem elnyomják őt, hanem értékelik, amit csinál. Január 30-án köszönt el végleg a Bochkor-showtól és a rádiózástól. Bár a reggeli műsort rajongóit ez igencsak meglepte, Sebestyén Balázst már kevésbé. A Rádió 1 legendás műsorvezetője ugyanis bevallotta, emeli kalapját Lovász Laci előtt, amiért több mint öt évig bírta a köztudottan nehéz természetű Bochkor Gábor mellett.

A Retro Rádió egykori műsorvezetője azóta beismerte, távozása óta teljesen hátat fordított a régi csapatnak.

„Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem. Azt sem tudom, hogy az utódom, Risztov Éva hogyan muzsikál, de azt igen, hogy sokan hiányolnak engem. Nap mint nap rengetegen megállítanak az utcán, hogy mennyire szerettek, és hiányzom a csapatból. Nyilván nagyon jólesik a visszajelzésük, de továbbra is úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam. Nem hiányzik a rádiózás!” – nyilatkozta nemrégiben a Storynak. Ezzel bőszítette fel a rádiós legendát, aki élő adásban vágott vissza Lovász Lacinak.

Hirdetés

„Lovász László, mint sok más exem is, nem nyugszik. Tényleg nem értem, hogy miért… egy újabb Bochkor Gábor-interjút adott, amiben rólam beszél és nem a saját stand-upjáról. (…) Lehet bennünket provokálni, L. László humorista… de akkor szívesen mesélünk dolgokat. Mindenkinek görcsbe rándult az ökle egyébként, amikor L. László humorista nyilatkozik rólunk, mert mindenki ebben a csapatban tudja, hogy mit művelt itt, szépen csendben… Lehet interjúkat adogatni, de akkor elkezdjük mi is… Abszolút úriemberek voltunk. Na, de sok sikert a stand-uphoz” – idézte Bochkor Gábort a Bors.

Lovász László azonban nem vette magára a fenyegetést. A Storynak adott friss interjújában így folytatta: „A döntésemet segített meghozni az, hogy a Dumaszínházban vártak rám. A társulat alakulása óta együtt dolgozom Litkai Gergővel. Jóbarátok vagyunk. Ráadásul kívül-belül ismerem a színház működését. Nagyon jó a közösség, és szeretjük egymást. Hozzájuk akartam tartozni, velük akartam lenni. Most lubickolok az életben. Önmagam lehetek. Boldog vagyok. Ráadásul nem kell ébresztőre kelnem. Hét, nyolc óra körül felébredek magamtól. Kipihenten, kisimultan. Majd elindul a nap, és akár tíz óra munka után is feltöltődve, elégedetten jövök haza. Ráadásul még életem is van mellette” – részletezte új szakmájáról az egykori rádiós.



Lovász Laci kihangsúlyozta, sokat jelent számára a családias légkör, ami az új munkaközösségét jellemzi.

Sokatmondóan kiemelte: „Mindenki külön egyéniség. Sajátos stílussal, humorral rendelkezik, és pont ez a szép az egészben. Kiegészítjük egymást, és nem akarjuk leuralni a másikat. Organikusan működik a csapat. Mindenki a saját tudásának és fejlődésének megfelelően igyekszik megnyilvánulni. Önazonosan. És talán pont ezért is működik ilyen jól már több mint húsz éve a színház. Mert igazi, őszinte és persze nagyon szórakoztató. Nemcsak kívülről, nézőként, hanem benne dolgozni is nagyon jó!” – vallotta Laci a Storynak.

Hirdetés

Az egykori rádiós azt is megjegyezte, a mindennapjai már nem a túlélésről szólnak, hanem tele vannak élettel és lendülettel. Ráadásul olyan emberekkel dolgozhat együtt, akikkel megvan az összhang.

„Nagyon változatos a munkám, minden feladatra izgatottan, szívvel-lélekkel készülök. Például nemrég forgattunk Hadházi Lászlóval egy biciklis road movie-t. Öt napon át kerékpárral jártuk a Balaton-felvidéket, miközben mindennap kétszer színpadra lépett. Novemberre egy közös estet is szervezünk, és már gőzerővel készülünk a Dumafüred fesztiválra is” – mesélte a munkájáról Lovász László.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet