A TV2 hamarosan elhozza az idei év valószínűleg egyik légpolgárpukkasztóbb műsorát, a Kőgazdag Fiatalok-at. A műsor beharangozó videó már érkeznek a csatorna honlapjára, amelyekben betekintést nyerhetünk a gazdag fiatalok életébe.
Míg van, akinek a napi betevő is luxussá vált napjainkban, addig élnek olyan fiatalok is Magyarországon, akik számára a luxust azt jelenti, ha helikopterrel utaznak, vagy egy hónapban eltankolnak havi egymilliót.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A TV2 hamarosan bemutatja a Kőgazdag Fiatalok című realityjét, amely kicsit hasonlít a Viasat3-on futott Feleségek luxuskivitelben című realityhez, annyi kivétellel, hogy itt hazánk fiatal gazdagjainak életébe tekinthetünk bele.
A műsor egyik szereplője lesz Herceg Csabi, aki énekesként tett szert szép vagyonra. Az előadó sorra uralja a toplistákat, a siker pedig az életvitelén is meglátszik.
„Ha valaki azt mondaná nekem, hogy 200 ezer forintból kellene megélnem egy hónapban, kinevetném, nekem az nem menne. Ennek az ötszörösét tankolom el egy hónapban” – mondta az énekes a műsor beharangozó kisfilmjében.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Herceg Csabi elárulta, sokszor késik, mivel rengeteg idejét elveszi az, hogy kiválassza, melyik autójával induljon el egy-egy találkozóra.
„Szeretek öltözködni, szeretek jól kinézni, szeretek magamhoz öltözni és az autómhoz, szóval minél feltűnőbb, annál jobb a szett” – mondta büszkén az énekes, aki hozzátette, a ruhatára több tízmillió forintot ér.
Csabi sosem számolja mennyit költ, mindig bankkártyával fizet.
Herceg Csabi bemutatkozóját az alábbi videóban lehet megnézni!
Fotó: TV2