Halász Judit a Sopron Fest riportfilm sorozatában beszélt arról, szerinte mit jelent a boldogság, ugyanakkor a gyerekekkel való kapcsolatáról is szót ejtett.
Arra a kérdésre, hogy neki mit jelent a boldogság, a színésznő azt válaszolta: „Az a baj, hogy a boldogságra az ember soha nem emlékszik. Akkor, amikor éppen boldog, azt nem tudja felfogni, és ezért az emberek azt mondják gyakran, hogy nem is tudják, mi az a boldogság, és nem boldogok akkor, amikor nagyon boldogok.”
Ezután felidézett egy bizonyos pillanatot, amikor boldognak érezte magát. Éppen az utcán sétált, az Erzsébet-híd budai hídfőjénél járt, talán próbára igyekezett, ragyogóan sütött a nap, és minden rendben volt körülötte. Hozzátette, a boldogság lehet csak egy pillanat, vagy néhány perc, de nem hosszú idő.
Arra is kitért, hogy számára mindig boldogság, amikor a színpadon állhat. Bevallotta, hogy kezdetben teljesen tapasztalatlan volt a koncertezésben, különösen gyerekközönséggel, de aztán megtanulta úgy szerkeszteni az előadásait, hogy azok rezonáljanak a gyerekekkel.
Halász Judit azt is elárulta, hogy van egy dala, amit egy ideje már nem énekel koncerteken, éppen a közönség reakciója miatt.
„Ez a bizonyos apás dal, ami az én egyik lemezemnek talán a címadó dala volt, az egy nagyon szép dal… De szomorú, mert az apa elmegy, és a gyerek csak azt mondja a dalban, hogy ’ne menj el, nagyon rossz lesz nélküled!’ És amikor ezt koncerteken megpróbáltam elénekelni, akkor volt olyan anya, aki kiment a teremből, és kivitte a gyerekét is. Nem is tudom, hogy értelmezték. De több anya sírva fakadt, és aztán nem tudtam, nem mertem tovább ezt a koncerteken elénekelni” – vallotta be az énekesnő, majd további magyarázatként hozzáfűzte:
„Volt, aki aztán elmondta, hogy azért, mert mindig az apák nyernek mindenhol… Ez azért furcsa volt, mert nekem az nem volt feladatom, hogy megoldjam a rosszul sikerült házasságukat, és a gyerekeket nem nekem kell felnevelnem, csak addig, amíg megérti azt, amit én énekelek. De ha az anyuka mást magyaráz neki, akkor én nem tudom ezt megoldani.”
A gyerekek mindig is bizalommal fordultak felé, és ő ebből azt a tanulságot vonta le, hogy a gyerekekre figyelni kell, és meg kell őket hallgatni, mert gyerekkorban nagyon sok minden eldőlhet.
Ugyanakkor hozzátette: „A gyerekek boldognak születnek.”
Végül arra a kérdésre is válaszolt, szerinte kik az igazán boldog emberek. „Boldogok, akiket sok olyan ember vesz körül, aki szereti őket, és akik egészségesek, és akik tudják, hogy a világ az szép, és arra való, hogy boldogok legyünk benne.”