Harsányi Levente nehéz időszakon van túl, hiszen nemrég szakított szerelmével, Obersovszky Larával, akivel már az esküvőt tervezték, a múlt hónapban pedig tragikus hirtelenséggel elhunyt a testvére. A műsorvezető ennek ellenére igyekszik erős maradni, és nem roppan össze a teher alatt.
„Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az. Két nap alatt, egy sikeres életmentő műtét után ment el” – mondta a Borsnak testvére váratlanul bekövetkezett halálával kapcsolatban. A tragédia egy elpattant ér miatt következett be.
„Az orvosok fantasztikus munkát végeztek, elhárították a vészhelyzetet. De a teste nem tudta feldolgozni a sokkhatást, két nap múlva adta fel a küzdelmet” –folytatta, hozzátéve: „Nem tudom, mi jöhet még… remélem, a házam nem ég le.”
Ugyanakkor nemrég véget ért két és fél éves kapcsolata, annak ellenére, hogy szerelmével már jegyben jártak, és a közös jövőt tervezték. Harsányi élete szerelmének nevezte Larát, de igyekszik a pohár félig tele oldalát látni.
„Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el” – mondta.
A veszteségek ellenére azonban nem csügged. „Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni.
Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok” – fogalmazott a műsorvezető, aki jelenleg is éppen egy új tévéműsoron dolgozik.