Egy Instagram-bejegyzésből derült ki, hogy Kulcsár Edina és G.w.M kimondta egymásnak a boldogító igent. A szerelmesek szombaton fogadtak örök hűséget egymásnak.
Egybekelt Kulcsár Edina és G.w.M. A házasságra szombaton került sor, több mint egy évvel azután, hogy egymásra találtak. Nemsokára megszületik első közös gyerekük is, ugyanis Kulcsár Edina állapotos.
„Nagy nap volt ez! Sosem gondoltam volna, hogy valaha megnősülök. Még csak hallani sem akartam róla soha, hogy bekössem a fejem, mert igazából nem éreztem jelentőségét, nem volt ami kiváltaná, de megtörtént és te vagy az első, egyben utolsó is!” – írta G.w.M közösségi oldalán.
„Megváltozott minden mióta együtt vagyunk, sokkal jobb minden és ezeket nem lehet szavakba önteni! Köszönök neked mindent drága gyönyörű feleségem!” – fűzte hozzá a rapper.
A rapper azt is hozzátette a bejegyzésben, hogy a nagy lakodalomra első közös gyerekük születése után kerül majd sor.