KezdőlapBulvárMegszólalt Győrfi Pál: őszintén beszélt az Országos Mentőszolgálattól való távozásáról

Megszólalt Győrfi Pál: őszintén beszélt az Országos Mentőszolgálattól való távozásáról

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


43 év után búcsút intett az Országos Mentőszolgálatnak Győrfi Pál, aki távozása után most először beszélt arról, hogyan élte meg pályafutása lezárását. A csaknem két évtizeden át szóvivőként dolgozó mentőtiszt szerint számára ez nem egyszerű munkahelyváltás, hanem valódi gyászfolyamat. Bár fájdalmasnak tartja a búcsút, igyekszik előre tekinteni, és már új kihívásokon gondolkodik.

Hirdetés

Júniusban derült ki, hogy Győrfi Pál távozik az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjáról, amelyet közel húsz éven át töltött be. Nem sokkal később azt is bejelentette, hogy végleg elhagyja a mentőszolgálatot, ahol összesen 43 éven keresztül dolgozott.

A story.hu-nak adott interjújában felidézte, hogy hosszú pályafutása során hét kormányzati ciklus és kilenc főigazgató alatt látta el szóvivői feladatait.

„Hét kormányzati ciklusban, kilenc főigazgató alatt szolgáltam szóvivőként. Nyilván minden váltás magában hordozta a szóvivőcsere lehetőségét, mégis a helyemen maradhattam. Most is bíztam benne, hogy folytathatom a munkát, de sajnos nem így történt”mondta Győrfi Pál.

Hirdetés

Elmondása szerint ugyan felajánlották neki, hogy koordinátori munkakörben maradjon a szervezetnél, de végül úgy érezte, új fejezetet kell nyitnia az életében.

„Nagy dilemmát jelentett, hogy maradjak a szervezetnél koordinátori munkakörben, vagy keressek új kihívást. Mindkét választás riasztó volt. Nem tudtam elképzelni, hogy olyasmit csináljak, ami nem én vagyok, de azt sem, hogy elhagyjam azt a helyet, ami gyerekkorom óta az életem fontos része. Sokáig őrlődtem, végül július közepén meghoztam a döntést: kilépek a Mentőszolgálattól!” – foglalta össze az elmúlt időszak nehézségeit.



„Ez számomra valódi gyászmunka”

Győrfi Pál szerint a távozás feldolgozása időt igényel, hiszen az Országos Mentőszolgálat egész életét meghatározta.

„Ez számomra valódi gyászmunka. Ahogy a pszichológiában is leírják, ennek megvannak a maga állomásai: a sokk, a tagadás, a düh, a szomorúság és végül az elfogadás. Én is ezen az úton járok”mondta.

Hirdetés

Azt is elárulta, hogy bár ilyen helyzetben természetes lenne a harag, ő ezt az érzést nem élte meg.

„Érdekes módon a düh fázisa nálam elmaradt. Pedig ilyenkor természetes lenne haragudni a döntéshozókra vagy az egész világra, de bennem nem volt ilyen érzés. Inkább szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom.”

 „Ez nem egyszerűen egy munka volt számomra. Hanem a szerelmem, a hobbim, a második családom, gyakorlatilag az életem. A hétvégéimet is ennek szenteltem, soha nem éreztem tehernek, mert imádtam csinálni” hangsúlyozta.

Ugyanakkor meg akarja mutatni a gyerekeinek, hogy a változás az élet természetes velejárója, amitől nem szabad megijedni, és mindig érdemes újrakezdeni.

A család mellett keresi az új irányt

Jelenleg a családjával a Balatonnál pihen, ahol igyekszik feldolgozni az elmúlt időszak eseményeit, és átgondolni, hogyan folytassa pályafutását.

Elmondása szerint legnagyobb tapasztalata a kommunikáció és a médiaszereplések területén van, emellett régóta tart motivációs előadásokat, tréningeket a testi-lelki egészségről és a longevity témájáról, valamint egyetemeken is oktat.

„Most a könyvírás is megfordult a fejemben, de nyitott vagyok teljesen új irányokra is”mesélte jövőbeli terveiről a korábbi szóvivő.

„A mentőszolgálatnál eltöltött 43 évet semmi nem fogja kiváltani, az egy külön polcon marad az életemben. De bízom benne, hogy jönnek új kihívások és hasznos dolgokat csinálhatok a jövőben is” – értékelte az elmúlt több mint négy évtized munkáját és az esetleges lehetőségeket.

Bár már több megkeresést is kapott, egyelőre nem szeretne elhamarkodott döntést hozni, ezért egyelőre még kivár, és a családjának szenteli az idejét.

Megható üzeneteket kapott kollégáitól

A volt szóvivő azt is elmondta, hogy a távozása óta rengeteg támogatást kapott. Telefonja folyamatosan csörgött, és számtalan együttérző üzenet érkezett hozzá ismerősöktől, valamint olyan emberektől is, akikkel korábban nem állt kapcsolatban. Ezek a visszajelzések különösen sokat jelentettek neki.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet