A kórház személyzete látta, mennyire támogatja a lányt a vőlegénye, és szerettek volna valami különlegeset tenni a párért.
Az ápolónőknek mindössze három napra volt szükségük ahhoz, hogy gyönyörű esküvői helyszínné alakítsanak egy kórházi várótermet, hogy Samantha Preston (22) megkaphassa álmai esküvőjét. Mindenképpen gondoskodni akartak róla, hogy ez a nap igazán különleges legyen Samantha számára, aki 2019 augusztusa óta küzd a rákkal, és a Phoenix-i Banner Thunderbird Medical Centerben kezelik.
Samanthánál 2019 augusztusában diagnosztizálták késői stádiumú oszteoszarkómát, a csontrák egyik formáját. A fiatal nő azóta is küzd az életéért, és az ápolók végig mellette voltak. Azt is látták, mennyire szereti és támogatja a lányt vőlegénye, Angel Aguilar, és hogy mindketten mennyire szeretik kisfiukat, Odint. Látva a fiatal édesanya kitartását, teljesen meghatódtak, és szerettek volna valami igazán különlegeset tenni érte, mindannak dacára, ami most történik a világban.
Ezért az ápolónők úgy döntöttek, megszervezik Samantha esküvőjét, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy különlegessé tegyék a nagy napot. Amy Mabry, a kórház gyermekonkológiai központjának ápolónője így emlékszik vissza a pillanatra, amikor előállt az ötlettel Samanthának.
„Azt mondtam neki: Pénteken hosszú transzfúziós napod lesz. Mi lenne, ha megszerveznénk az esküvőt, itt, a klinikán? Samanthának felcsillant a szeme, és azt kérdezte: Tényleg? Mire én azt mondtam: Igen, mi mindent megoldunk.”
Kelley Hunt szociális munkás, Courtney Smith gyermekgyógyászati szakértő és a gyermekonkológiai csoport segítségével gyorsan elkezdték megtervezni a biztonságos és emlékezetes ünnepséget.
„Gondoskodni akartunk róla, hogy Samanthának épp olyan csodálatos legyen ez a nap Angel és Odin társaságában, mint amilyen csodálatos ő maga.” – mesélte Amy.
A következő három napban az ápolónők valóságos esküvőszervezőkké váltak, és sikerült is előkészíteniük a megálmodott esküvőt Samantha és vőlegénye számára. A szervezésben egy nonprofit szervezet, a Smiles for Miles, is besegített.
A nagy nap helyszíne a kórház váróterme volt, amit a személyzet feldíszített a különleges alkalomra, és profi sminkesről is gondoskodtak a menyasszony számára.
„Csodálatosan feldíszítettek mindent, és mindent tökéletesen megszerveztek, még arról is gondoskodtak, hogy eltakarják az intravénás injekció állványát. Az egész olyan varázslatos volt!” – mesélte Samantha. „Mondtam nekik, hogy ha nem tették volna ezt értem, valószínűleg csak elmentünk volna egyet vacsorázni, miután aláírjuk a papírokat az anyakönyvvezetőnél.”
Courtney Smith gyermekgyógyászati szakértő így mesélt az esküvőről: „Sam esküvőjének megszervezése igazi történelmi pillanat volt számomra és a csapatom számára, mivel a gyermekgyógyászaton kezelt betegek nem túl gyakran házasodnak.”
Bár Courtney csapata segített már iskolai bálok, teadélutánok és más családi események megszervezésében, ez volt az első esküvőjük.
Samantha, akinek mindene megvolt, amiről csak álmodhatott a nagy napon, elmondta: „Mindig is emlékezni akartam arra, hogy pozitív hozzáállással kell legyőzni a nehézségeket, mert így a legkönnyebb átvészelni azokat. Tudom, hogy mindenkinek megvannak a problémái, bármik is legyenek azok. Igen, én a rákkal küzdök, de vannak más családok is, akik most a COVID-19 vírussal küzdenek. Vannak olyan családok is, akik már sokkal régebben küzdenek a rákkal, vagy más problémákkal, mint én. Ezért emlékezned kell rá, hogy mindig pozitívnak kell maradnod, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben vagy, és milyen akadályokat kell legyőznöd.”