Muri Enikő a Patrióta YouTube csatorna új, Véleményvezér című műsorának vendége volt, ahol a műsorvezető, Filep Dávid arról beszélgetett vele, mit gondol a fontosabb közéleti eseményekről, és többek között a Fidesz Harcosok Klubja című eseményén való fellépése, valamint Magyar Péter is szóba került.
Muri Enikő már korábban is kapott kemény kritikát politikai nézetei miatt – például amikor megosztott egy közös fotót Orbán Viktor miniszterelnökkel – most pedig ismét sok támadás érte, miután elvállalta a fellépést a Fidesz Harcosok Klubja című eseményén, ahol a himnuszt énekelte el.
Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott a műsorban: „Nem félek semmitől, nem bánok semmit, mindent ugyanúgy csinálnék, ahogy eddig csináltam, és nem fogok lehajtott fővel az utcán járni csak azért, mert valakinek az sem tetszik, hogy én a világon vagyok.”
„Én megtanultam, hogy vannak helyzetek, amikor jobb, ha csendben maradsz, mert úgyis te fogod húzni a rövidebbet. Pláne azért, mert afelé húz a szívem és a véleményem, ami a Fideszről szól” – folytatta a Sugarloaf énekesnője, aki igazságtalannak érzi, hogy ha valaki kormánypárti, az nem mondhatja ki a véleményét, mert rögtön megbélyegzik érte. „Ha ezt az ember nyíltan ki meri mondani, akkor már érezheti nagyjából a kést a hátában.”
„Nekünk rohadtul elegünk van már abból, hogy csak az létezik, amit a másik oldal mond” – fogalmazta meg Muri, hozzátéve, hogy szerinte mindenki arról ír, amiről akar, de abból nagyon elege van, hogy ebben az országban „senki nem beszélhet semmiről, mert jön a fekete autó, és el fognak vinni.”
„Ez egy hülyeség. Tehát azt gondolom, ha már ezt kimondhattad, és nem jött érted semmilyen színű autó, akkor én elgondolkoznék azon, hogy tök jó, hogy egy olyan országban élünk, ahol lehet szabadon szinte bármit mondani” – mondta az énekesnő, aki 6 év után szakított szerelmével, Tóth Szabival.
A beszélgetés során Magyar Péter is szóba került, és az énekesnő vele kapcsolatban is kimondta a véleményét.
„Komolyan mondom, én néha örülök, hogy hogy viselkedik, jó azt látni, hogy az alulnál is van még lejjebb. Amikor azt gondolnád, hogy ez már tényleg a mélypont, akkor még le tud menni pár szinttel lejjebb.” A beszélgetés két bevágott videófelvétel kapcsán terelődött a politikusra, amelyeken az látható, amikor Magyar Péter zeneileg instruálta az operaénekes Rost Andreát, még 2024-ben.
A teljes beszélgetést az alábbi videóban lehet visszanézni!