Mindenkit megdöbbentett, hogy a Dancing with the Stars első élő adásából Rubint Réka és Andrei Mangra esett ki, a fitneszlady csalódott, nem érti, hogy eshettek ki a versenyből, hiszen mindenüket beleadták, hogy a produkciójuk jó legyen.
Szombat este lement az első élő adás a Dancing with the Starsban, amelyben a legkevesebb pontot Pap Dorciék, Berki Mazsiék és Rubint Rékáék kapták, végül Berki Mazsi és Rubint Réka között dőlt el, ki jut tovább a műsorban. Berki Mazsi produkcióját itt nézhetitek meg!
Végül Rubint Réka és Andrei Mangra esett ki, akik egy slowfox-al lepték meg a közönséget. Rubint Réka csalódottan nyilatkozott a műsor után, nem érti, hogyan eshettek ki elsőként a műsorból.
„Andrei-t nagyon sajnálom. Nagyon szerettem volna döntőzni. Meg volt bennem minden: alázat, szorgalom, emberfeletti munka. Hát, ennyire volt elég. Én azt szoktam mondani, hogy minden okkal történik és mindennek oka van” – mondta csalódottan Rubint Réka, aki szerint valószínűleg jön az életébe valami a következő időszakban, ezért eshetett most ki.
„Én táncos vagyok és pontosan tudom, hogy miért csinálom ezt a műsort” – nyugtatgatta a Rékát Andrei Mangra, aki elmondta, nem szomorú, és hogy az első kiesés sosem a teljesítményről szól.
„Legalább eddig élveztük. Szép volt, gyönyörű volt” – biztatta Andrei a csüggedt Rékát.
A fitneszlady azt is hozzáfűzte, több ezer követője, rajongója van, ám úgy tűnik a „szurkolni és szavazni nem ugyanaz”-t jelent, hiszen valószínűleg azt hitték tovább fog jutni, így nem szavaztak rá. Az est egyik legjobb produkcióját Csobot Adél és táncpartnere nyújtották, produkciójukat itt lehet megnézni!
Jövő szombaton 9 páros lép ismét színpadra a Dancing with the Starsban.