Shannen Doherty édesanyja gyászolja lánya elvesztését, aki szombaton, 53 éves korában hunyt el, miután már hosszú ideje küzdött a rákkal.
„Ő az én gyönyörű lányom és a szívem” – mondta Rosa Doherty hétfőn a People magazinnak. „A családunk szeretne köszönetet mondani mindenkinek, aki egész életében szeretetet és támogatást mutatott a mi Shannenünknek. Őszintén hálásak vagyunk” – tette hozzá.
Shannen Doherty publicistája, Leslie Sloane vasárnap jelentette be a színésznő halálát, és azt írta, utolsó pillanataiban szerettei, és a kutyája, Bowie is ott voltak mellette.

A Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák sztárjánál 2015 márciusában diagnosztizáltak először mellrákot, de ez csak akkor került nyilvánosságra, amikor a színésznő beperelte korábbi üzleti menedzsereit, mert állítólag rosszul kezelték a pénzét, és hagyták, hogy megszűnjön az egészségbiztosítása, ami miatt nem tudott orvoshoz menni. Ennek eredményeként késve kapta meg a diagnózist, ami lehetővé tette, hogy a rák továbbterjedjen.
Doherty ezt követően rendszeresen tájékoztatta a rajongóit az egészségi állapotáról. 2016 augusztusában elárulta, hogy mellrákja átterjedt a nyirokcsomóira, és akkor úgy gondolta, körülbelül 5 éve lehet hátra.
Kevesebb mint egy évvel később bejelentette, hogy remisszióban van, de a rák 2020 februárjában visszatért, ezúttal a negyedik stádiumban. „Eléggé meg vagyok rémülve” – nyilatkozta akkor a színésznő.
Doherty 2023 júniusában bejelentette, hogy a rák átterjedt az agyára, de nem adta fel a küzdelmet. Elmondta, hogy az édesanyja – akinél agyi aneurizmát diagnosztizáltak, amikor a tévésztár még csak 8 éves volt – arra tanította őt, hogy legyen kitartó az életben.

„Egy olyan nőtől származom, aki mindig is elszánt volt. Ezt már egészen kicsi gyerekként belém nevelte: Ne add fel. Keményen kell dolgoznod. Azt hiszem, mindig is harcos voltam. Úgy neveltek, hogy nagyon erős legyek, és hogy bármit el tudok érni, amit csak akarok” – mondta a színésznő.
A színésznő halála előtt pár nappal elmondta, hogy bizakodik a kezelésével kapcsolatban, de azt nem tudja mennyit fog tartani és hogy mire számíthat.
„Most először fogalmam sincs róla, mennyi ideig kapom a kemoterápiát, fogalmam sincs, hogy ez három hónap lesz, vagy hat hónap, vagy, ha három hónap után nem használ, akkor megint váltani fogunk” – magyarázta a színésznő, akitől Jason Priestly is búcsúzott.