KezdőlapBulvárSzeptember 12-én indul a ValóVilág5!

Szeptember 12-én indul a ValóVilág5!

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Megkezdődött a visszaszámlálás a ValóVilág Villája hamarosan újra benépesül. Kiderül, hogy a több, mint 38 ezer jelentkező közül kik lesznek azok, aki esélyt kapnak az álom-nyeremény megszerzésére és megváltoztathatják életüket.

A fődíj továbbra is egy lakás, egy autó, egy luxus utázás és havi egymillió forint egy éven át. Az ötödik széria bővelkedik majd újításokban, meglepő fordulatokban. A legnagyobb változás az Aréna lesz, amely nagyban befolyásolja majd a játék menetét.

A VV5 hagyományosan a beszavazó-showkkal indul, ahol a nézők három jelölt közül dönthetik el, hogy kit szeretnének a Villában látni. A műsor házigazdája Lilu és Balázs lesz, akik felváltva vezetik majd beszavazókat. Ebben a szezonban 14 új kategóriában mérkőznek majd meg a jelentkezők, de itt is számíthatnak a játékosok és a nézők érdekes fordulatokra. Ez azonban most még meglepetés(Kategóriák: Szenvedélyes nők, Plázacicák, Amazonok, Alfahímek, Alekosz exei, Cselszövők, Dumagépek, Érzékenylelkűek, Furák, Összeférhetetlenek, Helyes pasik, Skalpvadászok, Szüzek, Valóságshow veteránok) A karakterek között találunk már ismerős arcokat is, Alekosz szerelem kereső műsorának három hölgye ismét megküzd a Villába jutásért. Három valóságshow veterán is visszatér, kiderül, hogy a “gyakorlat” inkább előny vagy hátrány lesz a ValóVilágban. Szeptember 12-én Dr. Csont után kerül képernyőre az első beszavazó-show, amelyben az Alfahímek csapnak össze egymással. A továbbiakat is 22 óra után követhetik majd élőben az érdeklődők.

Az első hét nyertesei szeptember 17-én, szombaton az X-Faktor után birtokba vehetik a Villát és indulhat életük legnagyobb kalandja. A játékosokat egy új arculatot kapott Villa várja majd, ahol a legmodernebb belsőépítészeti megoldásokat alkalmazták a szakemberek. A ma nagyon divatos retro hangulat köszön vissza modern köntösben. A VV5 lakóinak sem kell nélkülözni a korábbi luxust, a legújabb konyhai berendezések mellett továbbra is használhatják a jacuzzit és a szaunát.

A Beköltözést további beszavazó-showk követik és szeptember 18-tól indulnak a napi összefoglalók. A Barátok közt után látható majd hétköznaponként 16-os korhatárral az előző nap eseményeiből készült összefoglaló, szombaton pedig – csakúgy, mint tavaly – az X-Faktort követően kerül majd képernyőre. A Kiválasztás és a Párbaj pedig vasárnaponként lesz majd látható.

A műsor menete az ötödik szériában módosul majd, a jól bevált Kiválasztás – Kihívás – Párbaj hármasa egy új műsorelemmel bővül. Az eddigi szabályoktól eltérően a Párbaj után a nyertes nem kap védettséget, visszatérte után rövidesen következik a Megmérettetés, amely során az összes Villalakó megküzd egymással és ennek a játéknak a nyertese kapja meg az immunitást jelző lila kendőt. Így a következő Kiválasztáson – Kihíváson már védettséget élvez. A Megmérettetések helyszíne lesz az Aréna, amely a Villán kívül kerül kialakításra.

A ValóVilág5 alatt sem maradnak le a rajongók az éjszakai történésekről. Szeptember 17-én, ahogy beköltöznek a lakók már indul a kukkolás. Az élő online közvetítés naponta 22:00 és 05:00 között látható a www.valovilag.hu oldalon.

Szeptember 12-től ismét a lét a tét!

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet